Zeneszó kíséretében került átadásra a felújított jászjákóhalmi Mária Immaculata szobor, amely 9.996.960 forint kormányzati támogatással valósult meg. A remekművet Egri Hunor, restaurátor művész…
Zeneszó kíséretében került átadásra a felújított jászjákóhalmi Mária Immaculata szobor, amely 9.996.960 forint kormányzati támogatással valósult meg. A remekművet Egri Hunor, restaurátor művész…

Készültem rá, hogy egy nap a hazám és szülőföldem válogatottjai fognak egymással megmérkőzni, és azt is tudtam, hogy a barátaim azzal a kérdéssel fogják szívni a véremet, hogy melyik csapatnak…
Ekkora melegben nincs is hálásabb feladat, mint elindítani az új közösségi hűtőházat. 🥶 A Börzsöny vidéke újabb fontos fejlesztéssel gyarapodott. 
Van egy csodakert Kunszigeten
Két új ökoturisztikai létesítményt avattak a Tisza-tavon összesen 35 millió forint kormányzati támogatással. Mindkét új kilátó kizárólag a vízen közelíthető meg Újlőrincfalva, illetve Poroszló…
Tudjuk, hogy most, amikor az Európai Unió bajban van, nem fog magától megjavulni, átalakulni és a helyes útra térni.
Nekünk kell megjavítani, átalakítani és visszavezetni a helyes, egykor sikeres…
A Független Magyarország Napja
Tudjuk, hogy most, amikor az Európai Unió bajban van, nem fog magától megjavulni, átalakulni és a helyes útra térni.
Nekünk kell megjavítani,…
Állami kitüntetések átadása – Várkert Bazár
„Ha leveszik a kezünkről a bilincset, baráti jobbot tudunk nyújtani.”
(Antall József Borisz Sztukalin nagykövetnek, 1989)
Magyarország 46 évig szovjet megszállás alatt állt. Eleinte a háborús helyzet,…
1991-ben ezen a napon szereztük vissza a függetlenségünket, amikor Magyarországról kivonultak a szovjet katonák.
A függetlenséget nem adják ingyen. Mi magyarok mindig megküzdöttünk érte.