Elsütöttük a rajtpisztolyt!

️Azért fogunk dolgozni, hogy jövőre országszerte kisöpörjük a dollárbaloldal helyi katonáit és álcivil zsoldosait az önkormányzatokból és elnyerjük az emberek bizalmát a nagyvárosokban és a kis településeken egyaránt.

A célunk, hogy jövőre a fidelitasos jelöltek legyenek a legfelkészültebbek és ők szerepeljenek a legjobban az önkormányzati választáson. Ennek első állomása volt a hétvégi lakitelki képzésünk.

A szövetségesektől érkező nyomásgyakorlásról, a történelmi tapasztalatokról és arról, hogy már haltak meg magyarok az orosz-ukrán háborúban.

️ A mi pártunk csontjait a helyi alapszervezetek adják, izomzatát pedig az a többezer tagtársunk és szimpatizánsunk, akik tudják segíteni a munkát!

A kormány és a Magyar Úszó Szövetség együttműködésének köszönhetően Magyarországon sok tízezer gyerek kap lehetőséget arra, hogy az Úszó Nemzet Program keretében sajátítsa el az úszás alapjait és…

Brüsszel úszik a baloldali korrupciós botrányban.
Eközben “jogi köntösbe” bújtatva Gyurcsányék segítségével folytatják a politikai boszorkányüldözést Magyarország ellen.
Szerintünk a saját házuk táján…

️Ma ismét irány az Egyesült Államok, ahol számos más esemény mellett az USA egyik legnagyobb és legrégebbi, republikánus fiatalokat tömörítő egyesületének szervezésében mutatjuk be „A magyar…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média