A kormány és a Magyar Úszó Szövetség együttműködésének köszönhetően Magyarországon sok tízezer gyerek kap lehetőséget arra, hogy az Úszó Nemzet Program keretében sajátítsa el az úszás alapjait és…
Két hét múlva, ha Isten úgy akarja, elindulok Magyarországra 
️
🙏 Ferenc pápa 
A kormány és a Magyar Úszó Szövetség együttműködésének köszönhetően Magyarországon sok tízezer gyerek kap lehetőséget arra, hogy az Úszó Nemzet Program keretében sajátítsa el az úszás alapjait és…
Együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet.
Ezért minden évben lesznek újabb családsegítő döntéseink.
Az otthonfelújítási programban már 300 ezer családot támogattunk, ennek a fele energiahatékonysági beruházás.
Brüsszel úszik a baloldali korrupciós botrányban.
Eközben “jogi köntösbe” bújtatva Gyurcsányék segítségével folytatják a politikai boszorkányüldözést Magyarország ellen.
Szerintünk a saját házuk táján…

️Ma ismét irány az Egyesült Államok, ahol számos más esemény mellett az USA egyik legnagyobb és legrégebbi, republikánus fiatalokat tömörítő egyesületének szervezésében mutatjuk be „A magyar…
️ Kezdődhet a strasbourgi plenáris ülés!
#Plenáris-ON
Elindultam Strasbourgba, az Európai Parlament plenáris ülésére egy kis kitérővel: fél napra megállok Belgrádban, ahol az ICSD, a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága elnökeként a szerb kormányzat…
Már több mint 2️⃣ millióan töltötték le a legelterjedtebb hazai egészségügyi alkalmazást!
Az EESZT mobil alkalmazás
jól kombinálja a régi papírreceptet a modern technikával
️Jelenleg myEESZT néven fut…
Parlamenti felszólalásom 
A magyar emberek minél előbb békét akarnak. 
Magyarország nem fog fegyvert szállítani, és nem fogjuk engedni, hogy belerágassák hazánkat a konfliktusba. 
Míg a baloldal…