( Ezt a videót hanggal nézd!)

️ Ma arra a több mint százezer felvidéki magyarra emlékezünk, akik a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek.

️ A dekrétumok alapján a német és magyar kisebbséggel szemben alkalmazott bánásmód összeegyeztethetetlen volt az emberi jogokkal, ellentétes volt a nemzetközi jog általános elveivel, a diszkrimináció és a kényszermunka tilalmával, továbbá a tulajdon sérthetetlenségének elvével.

️ Felháborító, hogy ezek a dekrétumok ma is léteznek és 2007-ben a szlovák kormány megerősítette sérthetetlenségét és azóta sem törölték el, így ma is érvényesnek tartják a magyarok és németek kollektív bűnösségét.

#fidelitas

Ütnek, rúgnak, harapnak, megbélyegeznek, de senki sem mehet szembe a tavaly áprilisi népszavazás eredményével és 3,7 millió magyar ember egybehangzó akaratával.

Meg fogjuk védeni gyermekeinket és ki…

A magyar kormány az európai polgárok egyre növekvő tömegével ért egyet: legyen vége a háborúnak, legyen béke, ehhez pedig azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség!

Ma van a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja.🏴
1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése. Emlékezzünk ma mindazokra, aki ebben a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média