Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés.

Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza.

A családi kedvezményre jogosultak, így többek között a gyermekes családok, a rokkantsági járadékban részesülők, a várandós édesanyák összességében több mint 610 milliárd forint adót kaptak vissza.

#fidelitas

165 évvel ezelőtt született Weiss Manfréd, Csepel világhírnevének, sikerességének, erejének, jólétének megteremtője.
Hálával és tisztelettel emlékezünk a Weissekre, Chorinokra, Mautnerekre.
Hajrá,…

„Sosem láttam Magyarországot élettelibbnek, szabadabbnak, nyitottabbnak, mint most” – mondta a Mandinernek adott interjújában George Pataki, New York állam volt kormányzója, aki szerint a ’90-es évek…

Ma van az űrhajózás világnapja !

1968 óta ünnepeljük, emlékezve arra, hogy 1961. április 12-én a Szovjetunióban bocsájtották Föld körüli pályára a világ első embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij…

️Ma van a Felvidékről kitelepítettek emléknapja.

Édesapámat és édesanyámat, családjukkal együtt a Felvidékről telepítették ki. Hálás szívvel gondolok Rájuk a mai napig, hogy minden nehézség és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média