Ma a Felvidékről kitelepített magyarokra emlékezünk. 🙏🖤
„Sosem láttam Magyarországot élettelibbnek, szabadabbnak, nyitottabbnak, mint most” – mondta a Mandinernek adott interjújában George Pataki, New York állam volt kormányzója, aki szerint a ’90-es évek pesszimizmusával szemben ma a magyarok optimisták és derűlátóak.
Az emberek gondolkodásának, mentalitásának ez a pozitív irányú változása alapvetően összefügg az erős gazdasággal és a fejlődéssel, s ehhez a kormány munkája, intézkedései is hozzájárultak.
Az elmúlt tíz év fejlődése alapján mások is példát vehetnének a magyar útról.
Az egykori kormányzó úgy látja, hogy mindeközben a tengerentúlon nagyon más kép él Magyarországról, mint ami a valóság.
Ott azt gondolják, hogy hazánk esetében nem lehet valódi demokráciáról beszélni, ám Pataki szerint Magyarország egy „egészséges demokrácia, nyitott ország”, ahol a kormány képes szembenézni az olyan kihívásokkal is, mint az ukrán válság.
Ma a Felvidékről kitelepített magyarokra emlékezünk. 🙏🖤
Hamarosan eléri a 600 ezret az Ukrajnából Magyarországra menekülők száma.
Ma van az űrhajózás világnapja
!
1968 óta ünnepeljük, emlékezve arra, hogy 1961. április 12-én a Szovjetunióban bocsájtották Föld körüli pályára a világ első embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij…
️Ma van a Felvidékről kitelepítettek emléknapja.
️
Édesapámat és édesanyámat, családjukkal együtt a Felvidékről telepítették ki. Hálás szívvel gondolok Rájuk a mai napig, hogy minden nehézség és…
Az űrhajózás világnapja.
Köszönjük, Magyarország!
Csak közelre megyünk, irány Prága, várnak a közép-európai barátok!
A magyar választók világos üzenetét viszem ma Luxemburgba:
megvédjük gyermekeinket,
nem küldünk katonákat és fegyvereket a háborúba,
nem támogatjuk az olyan szankciókat, melyek a magyar családokkal…
️Világszerte óriási az érdeklődés a magyar választások iránt. Ezúttal a Ticker NEWS, ausztrál online hírcsatorna kérdezett az eredményekről. Én itt is…