Jó ütemben haladnak a munkálatok Ácsteszéren is.
☝️ Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék. A szóba került üzleti körök végül elálltak a vásárlástól.
Tavaly november közepén, a Városháza-botrány kirobbanását követően Gyurcsány emberei megpróbálták eltüntetni a nyomokat.
Ezt követően számos hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyek azt támasztották alá, hogy a Fővárosi Önkormányzat részéről volt szándék a Városháza értékesítésére.
Karácsony Gergelyék ezt is megpróbálták elbagatellizálni és mindent tagadtak.
Ne feledjük, hogy Budapestet valójában Gyurcsány emberei irányítják, akik 2010 előtt egyszer már teljesen tönkretették az országot.
Soha többé baloldal.
Jó ütemben haladnak a munkálatok Ácsteszéren is.
Már 83 hungarikum, 142 kiemelkedő nemzeti érték, 1100-nál is több települési és tájegységi értéktár szerepel a hungarikumok listáján. A Lakitelken most átadott Hungarikum kiállítóházban nem csak…
Köszönöm, hogy már ilyen sokan vagyunk!
Hívja meg ismerőseit, barátait, mert az ország megvédéséhez mindenkire szükség lesz!
Együtt a legvastagabb falakon is átmegyünk!
Elvették a házukat és a hazájukat is a világháború után elüldözött sváboktól.
️Rájuk emlékeztünk Budaörsön, ahonnan 1946. január 19-én az első vonat elindult.
A német nemzeti közösség értéket jelent,…
A baloldal csak hazudni képes
Nem ez az első eset, hogy egy baloldali politikusról kiderül, hazudott a képzettségét illetően.
Hajnal Miklós azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs is diplomája.…


✍️ Izgalmas elemzés jelent meg a Növekedés.hu-n, amely a tavalyi költségvetési hiány mibenlétével kapcsolatos félreértéseket tisztázza. Számos elemzés szerint ugyanis a 2021-es költségvetést „…

Hogyan oldja meg Karácsony a forgalmi akadályokat?
Másoknak azt javasolja, hogy szálljanak ki az autóból és menjenek gyalog vagy biciklivel.
A baloldali főpolgármester azonban, könnyedén túlteszi…
Nem ma kezdtük a magyar jogállamiság építését.
Az Aranybulla csodálatos üzenetet hordoz, amely egész Európának is szól.
Nyolc évszázad után ugyanitt vagyunk és ugyanazok vagyunk. Hiszen 1222-ben egy…
1700 milliárd.
Ennyivel fordítunk többet az egészségügyre a baloldali kormányzás időszakához képest.