"Nincsen cirkusz bohóc nélkül", és Jakab készséggel vállalta ezt a szerepet, de a közönség még a baloldali előválasztáson is leszavazta ezt a produkciót.

Jakab korábban azt mondta, hogy semmi jót nem tett a kormány, miközben Ő maga is felvette a CSOK-ot.

#fidelitas

Hiába próbálta úgy feltüntetni magát Márki-Zay Péter, hogy ő jobboldali, az erdélyi emberek is rájöttek arra, hogy ő igazából annak a baloldalnak a tagja, amelynek a vezetője Gyurcsány Ferenc.

Mi vagyunk azok, akik '56-ban meglékelték a világkommunizmust, és mi vagyunk azok, akik kiütötték az első téglát a berlini falból.

Most is álljuk a sarat, és csak annyit mondunk: a magyaroknak nem…

A kormány a következő egy-másfél évtizedben a környezetkímélő és energiahatékony vasutat állítja a közlekedésfejlesztés középpontjába, ezért a vasúti járművek minőségi cseréjére kétezer milliárd…

Tegnap késő este délről érkeztem, ma kora reggel északra indulok: Észtországban lesz a NATO keleti szárnyán elhelyezkedő országok külügyminisztereinek értekezlete. Az Európát érő biztonsági…

Megvédjük Magyarországot a bevándorlástól

A baloldal már többször is bizonyította, hogy bevándorlás kérdésben Brüsszel oldalán állnak. Sőt, mi több, Gyurcsány új bábja, Márki-Zay Péter szerint a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média