Miközben buzgón a jogállamiságot félti Ujhelyi, fogalma sincs arról, hogy kik Magyarországon az alkotmánybírók és arról pláne nem, hogy ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

️ A brüsszeli MSZP-s képviselő egy interjúban azt mondta: "...ki kéne rúgni Polt Pétert, Szájernét az Országos Bírósági Hivatalból".

🟠 Halkan jegyezzük csak meg, hogy Szájer József felesége, Handó Tünde 2012. január 1-től 2019 novemberéig volt az Országos Bírósági Hivatal elnöke, tehát lassan 2 éve nem tölti be a szóban forgó tisztséget.

#fidelitas

80 éves lett Vígh László torna mesteredzőnk!

Laci bácsi 5 évig volt a Ferencváros tornásza, majd 1964-től 1989-ig, azaz 25 évig volt a Fradi tornászainak vezetőedzője. Ő a világ legeredményesebb…

Ferenc azt írja imént Sárbogárdról, odaszervezett kiskorúak gyűrűjéből, hogy tetoválást is vállal a kampányban.
Ja. Mindegy neki, csak ne lehessen levakarni.
De ha már itt tartunk, rá mit kellene…

A labdarúgó EB is bizonyította, mekkora ereje van annak, amikor tízezrek skandálják, hogy „Hajrá, Magyarország!”. Olimpikonjainknak azonban a koronavírus-járvány miatt a magyar közönség helyszíni…

A következő években és évtizedben is bekövetkezhet tömeges migrációs válság, gazdasági válság, esetleg egy újabb pandémia.

A hatékony fellépéshez erős, szuverén nemzetállamokra van szükség. Olyan…

Itt, a Horváth-házban rendezték meg 1825-ben az első füredi Anna-bált Szentgyörgyi Horváth ,,Anna” Krisztina tiszteletére. Ezen a bálon ismerkedett meg később férjével Kiss Ernővel, az aradi vértanuk…

Világszínvonalú egészségügyi fejlesztés Józsefvárosban!

A magyar kormány Egészséges Budapest programja keretében érkeztünk egy újabb állomáshoz!

Most egy olyan csúcstechnológiás műtő készült el, ahol…

Igazán impozáns lett a rábacsécsényi szabadtéri színpad fedése, gratulálok hozzá!

Egyúttal hálásan köszönöm a Rábagyöngye Kultúrcsoport egész eddigi tevékenységét, jó egészséget és sok pihenést…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média