Világszínvonalú egészségügyi fejlesztés Józsefvárosban!

A magyar kormány Egészséges Budapest programja keretében érkeztünk egy újabb állomáshoz!

Most egy olyan csúcstechnológiás műtő készült el, ahol a beteg mozgatása nélkül, egy helyen, egyszerre lehet elvégezni a képalkotó vizsgálatokat és műtéteket. Ez életmentő lehet a súlyos baleseti sérültek számára, akinek az ellátásában minden másodperc számít

Amikor még a jobboldal vezette a kerületet, teljeskörűen felújítottuk az Auróra utcai szakrendelőt, a háziorvosi rendelőket és egy új mentőállomást is nyitottunk az Orczy úton.

Kár, hogy a helyi baloldalnak és Pikó Andrásnak csak a kampányban volt fontos az egészségügy, azóta már nem nagyon érdekli őket, ezen a területen sem tették semmit, de még csak egy kész tervük sincs.

Köszönet a kormánynak, hogy figyelmet fordít Józsefvárosra!

Részletek itt 👇
https://hirnyolc.hu/jozsefvaros/uj-vilagszinvonalu-hibrid-mutovel-gazdagodott-baleseti-korhaz

Igazán impozáns lett a rábacsécsényi szabadtéri színpad fedése, gratulálok hozzá!

Egyúttal hálásan köszönöm a Rábagyöngye Kultúrcsoport egész eddigi tevékenységét, jó egészséget és sok pihenést…

Cseh Katalin cége az olimpiára hivatkozva kért és kapott uniós támogatást.

Cseh Katalin pártja olimpiaellenes aláírásgyűjtést folytatott.

Vajon az olimpiára hivatkozva kapott pénzből jutott az…

Hazánk egyik legszebb fürdője a nemrég megújult Aquaticum Debrecenben, a Nagyerdő közepén. A létesítmény energiaigényének mintegy felét zöld energia biztosítja.

Önöknek melyik a kedvenc sportága, mozgásformája?

A rendszeres testmozgás jótékonyan hat az egészségre, feltölt, kikapcsol. Hivatalos elfoglaltságaim mellett én is igyekszem időt szakítani a mozgásra:…

Egy nap Isztambulban, Szijjártó miniszter úr delegációjában.
Politika, gazdaság, sport.
Találkozás a Türk Tanács főtitkárával.
Beszélgetes török befektetőkkel.
A magyar-török futballkiállítás megnyitása.…

🙏Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál!
A kettő nem zárja ki egymást, olyannyira, hogy a mi munkánk motorja az ima, amiről a nyár közepén sem feledkezünk meg: munkatársaimmal az államtitkárságunk…

A Keleti Nyitás egyik fontos hozadéka a török beruházások egyre hangsúlyosabb jelenléte Magyarországon. Ez sok befektetést és újabb munkahelyeket jelent, és hozzájárul a magyar gazdasá…

A kormány Nemzeti Konzultációt indított a járvány utáni életről, ami tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat pedig augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek.

✍️ Mondjátok el Ti is a véleményeteket…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média