Többezer évvel ezelőtt már létezett egy globális kereskedelem által összekapcsolt világ. Egyszer már léteztek a G8-ak, majd egy pillanat alatt eltűntek. Ez v...

Többezer évvel ezelőtt már létezett egy globális kereskedelem által összekapcsolt világ.
Annak a világnak is meg volt a maga “olaja”.
Egyszer már léteztek a G8-ak.
Azonban úgy tűnt el ez a civilizáció egyik pillanatról a másikra, mintha a konnektorból rántották volna ki. Egyetlen generáció alatt az egész kártyavárként omlott össze, és évszázadokra sötétség, káosz és halál uralkodik.
Máig csak találgatnak a tudósok, mi okozta a történelem első és talán legnagyobb nagy újraindítását, vagyis „Great Resetjét”.
Három divatos magyarázat van, és mindegyik kísértetiesen emlékeztet a mai címlapokra, a mi aktuális problémáinkra.
Mi az a halálos koktél, ami akkor a civilizáció vesztét okozta? Mi a közös az akkor volt és a mostani világban? És a legfontosabb: vajon megtörténhet mindez újra?

Egy új videót ajánlok megtekintésre ma estére erről a látszólag történelmi témáról, a késő bronzkori összeomlásról, mely AKTUÁLISABB MINT VALAHA:

Az amerikai energiaforrások megjelenése magasabb árakat és kockázatokat hoz.

Mióta Heródes Petike folyton azt kérdezgeti az ott jelen nem levő Orbán Viktortól a színpadon, hogy mitől fél, azóta az önálló gondolatokkal nem rendelkező szektásai is folyton ezt kérdezgetik tőlem/…

️A képen az a Dálnoki akit Peti nem is ismer szerintem lassan. Pedig jó pár Tisza szigeteken szakértett.
👉Ki az aki elhiszi, hogy olyan szakértőket hívnak akik nem is nekik dolgoznak?
️Ki az aki…

A kommunista Mérceszerint a családon (náluk idézőjelben) veszít a társadalom. Hogy ezt a bődületes nagy baromságot hogyan sikerült kiokoskodni, azt nehéz lenne megfejteni (a cikk elolvasása után is).…

A 444 tényellenőrei a dezinformációról edukálnák a magyarokat, és pont olyan szakértőt kérdeznek, aki maga is dezinformációt terjesztett

Azzal az amerikai dezinformációs szakértővel csinált interjút a

Különleges, "milánói" módszerrel épül a mélygarázs a vízparti, nehéz talajviszonyok miatt.
️ Felülről lefelé haladva építik a szerkezetet, ami lehetővé teszi, hogy a munkafolyamat gyors,…

Modern, egységes arculatú pavilonok és rendezettebb közterület várja majd az utazókat és a környékbelieket Ferencvárosban.
A József Attila-lakótelep sarkán, az Ecseri út és az Üllői út találkozásánál…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média