AKI SZELET VET:

Nem vagyok a szélenergia ellen. Van helye az energiamixben, van nagyobb létjogosultsága is, mint a mostani, és nem értek egyet a kategorikus építésügyi irányú tiltással sem. Van itt viszont pár dolog. Mielőtt jönnek a legnagyobb tiszás szélügyi szakértők - Tibiatya, Csézy, Erigondolatai meg Dévvilága - hogy nem is értek hozzá, betettem egy fotót egy 14 évvel ezelőtti publikációmról. Nem ma kezdtem - fura persze, hogy bizonygatni kell a pedigrét, de úgy látszik ilyen gyalázkodó-hitvány tiszás világba léptünk. Annakidején én írtam a szélerőműves projektszerződéseket, foglalkoztam a szabályozásukkal, pereket vittem, jogszabály-szöveget írtam, sőt, az én egyik szélparkos ügyemben (ellenem) hozták azt a kormányrendeletet, ami a későbbi létesítési korlátozást szülte.

Van, lehet helye a szélnek, nem véletlen döntött az előző kormány sem a fokozatos bővítésükről. Azonban amikor most jön a propaganda, hogy “a szél a mi energiánk” meg elindult az érzékenyítés 4 gigawatt (!) új szélkapacitás külföldi létesítésének elfogadásáról, álljunk meg picit. Van ugyanis nyolc szempont, amiről mindenkinek tudnia kell, amikor a szélerőműveket megpróbálja a sales-es Kapitány István úgy ránk sózni, mintha mindig is erről álmodtunk volna. Nyolc súlyos szempont.

1. A szélerőmű rendkívül anyagigényes:
rengeteg acél és beton ám, tehát a létesítés és elbontás (rekultiváció) a legkevésbé se zöld. Egy átlagos, 50 MW-os szélerőmű-park (amely kb. 10–12 darab modern, 4,2–5 MW-os turbinából áll) összesen mintegy 5 000–6 000 köbméter beton (turbinánként kb. 400–500 m³) felhasználását jelenti, és több mint 2 000–2 500 tonna acél (tornyok, szerkezet és a beton alapszerkezetekbe épített betonvas) amit a talajba betonoznak jó mélyen, négy méterre vagy annál is lejjebb. A legrosszabbak azonban a kompozit anyagokból készülő turbinalapátok. Ezek tipikusan újra nem hasznosuló hulladékok: egyetlen 50 MW-os park esetében ez kb. 400–600 tonna műgyantával és üvegszállal vagy szénszállal egyesített nehezen lebomló kompozit hulladékot jelent. Globálisan 2050-ig becslések szerint több mint 40 millió tonna szélturbina-lapát köt ki újrahasznosíthatatlanul a hulladéklerakókban vagy szemétégetőkben. Ritkaföldfémeket is használnak végül hozzájuk, mint neodímium és hasonlók: egy szélerőmű-generátor turbinánként 500–1000 kg neodímiumot és diszpróziumot is tartalmazhat, főleg éppen a legmodernebb, állandó mágneses generátorok. Ezeknek a ritkaföldfémeknek a bányászata és feldolgozása is borzasztóan aggályos, hiszen jelentős mérgező technológiai víz, savas maradványok és radioaktív tórium keletkezik a feldolgozás során. Ráadásul a vezérlés vagy a lítiumionos akkumulátorok létesítése mint elengedhetetlen tárolás-fejlesztési következmény még több ritkaföldfémet és más kritikus nyersanyagot igényel. Ugye mennyire “zöld”?

2. Az üzem (termelés) sem zöld:
a 2006-os magyarországi telepítés is megmutatta, hogy az ökoszisztéma, a madárvilág milyen kitett, a forgó lapátok a madarakra meg a denevérekre nagyon pusztítóak. Az általam látott nemzetközi felmérések szerint egyetlen szélturbina évente 5–10 madár és 10–30 denevér halálát okozza közvetlen ütközéssel vagy a lapátvégeknél kialakuló barotrauma miatt), a költözőmadaraink útvonalaira (pl. a Kisalföldön) telepített szélparkok jól adatolhatóan károsak, míg a fénypallás és vizuális zavar (a folyamatos mozgó árnyékhatás és a percenként 30-60-at villanó piros légi navigációs fényjelzések) ezeket a károkat tovább szélesíti. Több konkrét környezetvédelmi szervezet bejelentésével kapcsolatban eljártam, több súlyos anyag érveit láttam, több engedélyezési folyamatot végigkísértem. Ez nem vicc.

3. Magyarországon nincs is alkalmas szélerősség és különösen szélállandóság ezekhez:
a gazdaságos üzemeltetéshez szükséges 6,5–7 m/s feletti átlagos szélsebesség 100-150 méteres magasságban csak a Kisalföld egyes részein áll rendelkezésre. Magyarország túlnyomó részén az átlagos szélsebesség csupán 3,5–5 m/s, emiatt a hazai szélerőművek átlagos kapacitáskihasználtsága (kapacitásfaktora) erős jóindulattal is mindössze 20% körül alakul (szemben az északi-tengeri 45–55%-os vagy a nyugat-európai 30–35%-os értékekkel). Ezen megpróbálhat javítani a minisztérium, ha magasabb szélerőműveket engedélyez, azonban ne feledjük, hogy a legjobb szeles adottságú országrészeken már vannak szélparkok, most “befele” indulnak, a kevésbé jó szélerősségű-szélirányú helyek felé. Jellemző példa, hogy az elmúlt két hétben, vagyis a paksi mizéria alatt a meglévő 300 MW magyarországi szélerőmű 10%-os hatásfokkal termelt…

4. Igen komoly baj, és ez volt a gond 2006-ban is - sajnos ezt is első kézből tapasztaltam eljáró energiajogászként - hogy egy szélerőmű nagyon inkonzisztensen termel.
Ezt úgy hívjuk, hogy volatilitás. Vagyis, mivel nagyon erős az időjárásfüggőség, nálunk meg igen változó szélerősség és szélirány van, Magyarországon sajnos mérsékelten hasznosítható a technológia. Éppen azt mutatta meg az idei nyári helyzet, a csúcsfogyasztás és a drága tőzsdei vásárlások esténként, de még a paksi mizéria is, hogy éppenhogy több rugalmassági kapacitásra van szükség a rendszerben, nem pedig még több volatilitásra. A szélerőművek termelése órák alatt a névleges teljesítmény 100%-áról 0%-ra zuhanhat vagy fordítva, ami lekövethetetlen a lassabb reagálású zsinóráram-termelők számára. Na megérkeztünk.

5. Éppen ezen tulajdonsága miatt nagy a hálózati terhelése a szélerőműnek, hiszen a hirtelen túltermelés vagy kiesés megterheli a villamosenergia-hálózatot, ami komoly fejlesztéseket és magas rendszerirányítási költségeket követel (pl. drága gázturbinás gyorsindítású kiegyenlítő erőművek folyamatos készenlétben tartását, valamint akkumulátoros energiatárolók milliárdos beruházásait).
Vagyis: a több szélerőmű még több hálótati rugalmassági képességet igényel, von el a rendszerből, pedig pont ezeknek vagyunk a híján! Na innentől ülnek fordítva a lovon, akik szerint “a szél a mi energiánk”.

6. Fajlagosan ráadásul igen drága is a létesítése: egy 1 MW-ra vetített szárazföldi szélerőmű beruházási költsége (CAPEX) kb. 1,3–1,6 millió euró/MW (egy 50 MW-os park esetében ez 25–32 milliárd forintos induló tőkeköltséget jelent a hálózati csatlakozási infrastruktúrával együtt). Egy barátom azt számolta a napokban, hogy a Kapitány-féle 4 GW új szélerőmű ezekkel a kiegészítő hálózatos, tárolási stb. szükségletekkel a magyar költségvetés 4%-át is elérő költség is lehet: ennyit fordítunk oktatásra! Micsoda hátraarc ez a populista kampányhoz képest felújításra váró kórházakkal meg MÁV-szerelvényekkel…

7. Fajlagosan drágán is termel:
magyarországi adatok a teljes élettartamra vetített kiegyenlített áramtermelési költség [LCOE] és az átvételi árak alapján), hogy míg a Paksi Atomerőmű (Paks I.) kb. 12 Ft/kWh, az ipari naperőművek kb. 20–26 Ft/kWh, a meglévő hazai szélerőművek kb. 40–42 Ft/kWh áron termelnek! Sőt, a gyenge széladottságok és az alacsony, 20%-os kihasználtság miatt az egy előállított kWh-ra jutó beruházási és kiegyenlítési költség magasabb; ebben nincs benne, hogy a nap- meg szélenergia milyen további költségeket, beruházásokat tesznek szükségessé. Szóval itt tartunk: egy eleve drága termelési módot akarunk egy olyan medencében, ahol nincs is jó szél, azért mert az valaki szerint “zöld” - de ugye láttuk, hogy nem is olyan zöld, miközben rengeteg járulékos költséget is generál a létesítése hálózatfejlesztéstől tartalékkapacitásokon át tárolókapacitásig meg más rugalmassági szolgáltatásokig. Amiről meg hallgatunk. Elegáns.

8. Miért is erőltetik akkor, ráadásul 4000MW-ot, a mostani kapacitás tizenötszörösét? A válasz itt jön, egyúttal a legsúlyosabb szempont is viszont, hogy: nem magyar érdek, csak külföldiek tudják építeni.
A szélturbinák gyártását (Nordex, Vestas, Siemens Gamesa, Goldwind stb.) és a fő kompozit/elektronikai komponensek elállítását maroknyi külföldi óriáscég dominálja. Magyarországon nincs hazai szélturbina-gyártó kapacitás, így a beruházásokra fordított tőke döntő része (a gépek, szoftverek és a magas hozzáadott értékű szervizszolgáltatások ára) elhagyja az országot, miközben a helyi gazdaságban szinte csak az alacsony profitmarzsú alapozási/építőipari munkák maradnak. Ismerem a cégeket, akik a 2006-os szélparki boom-nál érkeztek: német, spanyol, portugál cégek. 4GW magyarországi új szélkapacitásról vizionálni semmi más, mint a nemzetközi nagytőkének pénzszivattyút akarni. Ezen nem segít, ha - mint a minisztérium tervezi - a létesítésnél pluszpontot ér majd, ha a beruházó utólag vagy opciósan többségi részesedést enged a megépített szélparkokban magyar cégeknek vagy az államnak. Egyszerűen mert úgy árazzák be a beruházók akkor az egészet, hogy megérje nekik az üzemkezdetkor eladni a tulajdonrészüket: hát ez a legdrágább magyar oldalon, azonnali megtérülést és profitot fizetni a beruházónak 10-12 év helyett! Ez konkrétan: elképesztő.

Hát így állunk.

Szeretem a szelet, és nem csak mint a kedvenc istenemet, En-lilt a sumer pantheonból: van és lehet helye a magyar energiamixben is. A kép ezért mindig árnyaltabb, vannak érveim egy észszerűbb mértékű telepítés-politika, helyi energiaközösségi jogi struktúrák vagy saját ipar-fejlesztés keretében a szél mellett is, természetesen. Ezeket viszont aligha fogják meghallgatni, aligha kíváncsiak rá a hatalom birtokosai. Marad tehát az, amit látunk. Mindenki gondolja át a fentiek tükrében, hogy valóban a “szél a mi energiánk” - esetleg valaki egészen más üzlete, drága lerakat és pénzszivattyú a megunt technológiájának egy félperifériának szánt országban. Márpedig aki szelet vet…

…ott előbb-utóbb jön En-lil, a vihar istene.