A 17. alkotmánymódosítás "demokratikus jogállamiságot" emleget rögtön az első sorában, de Molnár Attila Károly szerint a jogállam és a demokrácia könnyen válnak egymással ellentétes elképzelésekké, főleg ha a jogállamot kívülről erőltetik ránk, külső mércék alapján.

"A „jogállam” eszménye szemben áll a demokrácia eszményével, akár radikális részvételi, akár tanácskozó, akár képviseleti demokráciáról legyen is szó. A „jogállamban” a jurisztokrácia a választásokon vagy másképp megnyilvánuló közakarat (a törvényhozó és a végrehajtó hatalom) korlátozója és elbírálója. Azaz, sosem lesz demokrácia a néphatalom értelmében. Lehetséges a „jogállamban” egy decens élet, de nem demokrácia. De a törvény uralma, a decens élet lehetősége fennáll az autokrácia esetén is. Erre klasszikus szerzők sora hívja fel a figyelmünket Hobbestól és Hume-tól kezdve általában a monarchistákig."

A jogállamban az uralkodó rendi réteg a jurisztokrácia.

Valódi jogállamot, ami nem ellentétes a demokráciával, mert a magyar nemzet felfogásában, szokásaiban gyökerezik, csak patrióta alapon lehet csinálni.

"A „jogállam” eszménye eredetileg arra vonatkozott – ami miatt a 19. századi liberálisok a kollektív szabadság zálogának az alkotmány létét tartották –, hogy a törvény uralma azért kívánatos, mert a törvény a hatalmasok, sőt a főhatalom (az uralkodó) felett is áll, korlátozza azt, így az nem lehet önkényes, zsarnoki, nem fordulhat szembe a helyben élők érdekeivel, hagyományaival, szokásaival, elvárásaival, kialakult viszonyaival.

A félgyarmati helyzetben, a patrióta politika szögre akasztásával, azonban ez az elvárás értelmetlenné válik: ha az „ajánlásoknak” nevezett döntések – a legfontosabbtól, mint a háború és béke kérdése, a kevésbé fontosakig, mint az energiapolitika, kereskedelempolitika, oktatás vagy családpolitika, stb. – az országon kívül születnek, akkor azokra biztosan nem érvényesek a magyar törvények, azokat nem korlátozza a magyar jog. A magyar polgárok szempontjából önkényesek, azaz zsarnokiak.

A „jogállam”, a törvény uralma megteremtésének útja azok számára, akik ezt komolyan gondolják – mint a 19. századi liberálisok – a patrióta politika. Nevezhetjük nacionalizmusnak is.

Ennek elsőrendű célja, hogy a döntések Magyarországon szülessenek, olyanok által, aki felett érvényesek a magyar törvények."

"A „jogállamiságba” vagy „szabadságba” csomagolt globalizmus néhány marginális kisebbség igényeinek kielégítésén kívül annyira hozza el a szabadságot, mint Napóleon katonái tették, vagy amennyire az amerikai katonák vitték el a demokráciát a harmadik világban. Ideális állapotban a magyar közügyeket szabályozó döntéshozók – politikusok, törvényhozók, hivatalnokok, bírók – a magyar tapasztalatokból, elvárásokból, mentalitásból indulnak ki. De ha ez túlzott elvárás is, mert vannak mindig – főleg az elitben – idegenszívűek, akiknek a referencia csoportja a távoli országokban él és egy kukkot sem tud magyarul, sem a magyarokról, és akik számára Magyarország csak egy flyover state, arra törekedni lehetne, hogy a magyar törvények vonatkozzanak a döntéshozókra és a döntéseikre, korlátozzák őket, és ha megsértik azokat, akkor számonkérhetők legyenek.

A patrióta politika a „jogállam” megteremtése felé tett egyik, ha nem a legfontosabb lépés. Egy bábállam, félgyarmat nem „jogállam”. Tudjuk, mert megtapasztaltuk, hála a haladárok korábbi nemzedékének.

Nem olyan nagy dolog ez a patrióta politika. Ezelőtt 800 évvel már megtörtént és azóta is néhányszor."

Molnár Attila Károly cikkének linkje kommentben.