Figyelem!
A jelzett időszakban pótló autóbusszal utazhatnak.
Figyelem!
A jelzett időszakban pótló autóbusszal utazhatnak.
3️⃣. alkalommal rendezte Ivánban a Nemzeti Vágta előfutamát az iváni faluvezetés és az Iváni "Lóbarátok" Egyesülete. 
Az Iváni Vágta idén is több ezer látogatót vonzott.
️
Megtisztelő volt, hogy a…
Szép vasárnapot
️
Az inflációval szemben küzdeni kell.
És le is fogjuk törni az inflációt, ezért vezettünk be számos intézkedést, aminek antiinflációs hatása van.
De ezen felül tisztán látjuk, hogy az infláció…
Magyarország a magyar embereké, és ennek így is kell maradni! 
Új horgászcsónak kikötő stég és közösségi tér jött létre Balatonakaliban!
🤝Ma délután a helyiekkel közösen bejártuk az önkormányzat használatába került Bahart kikötő területét, és annak szomszédságát…
👉Noha mindenkinek véleménye van róla, de a diplomácia egy szakma!
A Közszolgálati Egyetem középiskolás előkészítős diákjait fogadtam az Országházban, akik nemzetközi szakos tanulmányokra készülnek!
Idei első sajtos-tejfölös
Olyan szabályokat fogadtak el, ami szerint Magyarországnak évente legalább 10 ezer, de a bizottság döntése szerint, ahogy kedve tartja, ennek többszörösét is be kell fogadnia. Tehát több mint 10 ezer…