Orbán Viktor: Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Március 15-én újra Békemenet.

A magyar kormány kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését.

Többek között:
👉 az orvosok fizetése 2023-ra két és félszeresére fog emelkedni,
👉 befejeződött az…

Orbán Viktor karácsony előtti maratoni sajtótájékoztatóján a helyreállítási alap kapcsán elmondta, hogy az abból Magyarországnak járó forrásokat jogellenesen tartja vissza Brüsszel, és így nem lehet…

A gyermekvédelem nem az az ügy, ahol tétlenül elfogadjuk, hogy mások döntsenek helyettünk.

Állunk a viták elébe, döntsön a népszavazás - mondta Dömötör Csaba.

Isten éltesse sokáig a világ legidősebb élő olimpiai bajnokát, az ötszörös olimpiai bajnok, háromszoros ezüstérmes, kétszeres bronzérmes Keleti Ágnest!

A jobboldali kormányzás alatt a harmadára csökkent a munkanélküliség, rekord szinten áll a foglalkoztatottság, 4,7 millióan dolgoznak.

👆 Eurostat is kimutatta, hogy a szegénységnek kitettek száma a…

Isten éltesse Keleti Ágnest, a Nemzet Sportolóját!

Ma 101 éves az ötszörös olimpiai és örökös magyar bajnok tornásznő. Kitartása, elszántsága és hazaszeretete példaértékű lehet mindenki számára.

Jó…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média