Macron-látogatás a résztvevő szemével 
Tartalmas nap van mögöttünk. 
Eljött Budapestre Emmanuel Macron francia elnök, hogy találkozzon Orbán Viktorminiszterelnökkel, majd a Visegrádi Négyek vezetőivel.…
Ma az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivőjével, Marc Dillarddal és munkatársaival egyeztettünk az amerikai–magyar kapcsolatokról.
🤝🇺
Németh Zsolt, Nacsa Lőrinc, Csenger-Zalán Zsolt.
Macron-látogatás a résztvevő szemével 
Tartalmas nap van mögöttünk. 
Eljött Budapestre Emmanuel Macron francia elnök, hogy találkozzon Orbán Viktorminiszterelnökkel, majd a Visegrádi Négyek vezetőivel.…
Egyetlen jó szót sem kaptunk, sőt a legdurvább támadásokat kellett elszenvednünk. Miközben védtük Európa határait, hátba lőttek bennünket rendszeresen Brüsszelből és néhány európai fővárosból. De …
Óriási magyar siker! 
2021 a koronavírus ellen védekezésről és a vírus ellen kifejlesztett vakcinákról szólt, az ebben szerepet játszó legfontosabb kutatókat választotta meg a Time az év hőseinek. A…
Adni jó!
Csobánkán jártunk, ahol a korábban felajánlott adományokat osztottuk szét azok között, akiknek sokat jelentenek ezek a jelképes csomagok is.
Hiszem, hogy a jó, mindig visszajön…
Köszönöm a…
V4+Franciaország csúcstalálkozó // V4+France Summit
Orbán Viktor: A brüsszeli zsarolás miatt semmilyen hátrányt nem szenvednek a magyar emberek. 
A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében egyet fogunk érteni…
Azt hallottam, hogy a solymári Betlehem nagyon szép. 🙏🐑
Szente Kálmán polgármester úrral megnézhettem.
A hír igaz, nem is csoda, hiszen helyi fafaragó mester készítette.
Boldog adventet mindenkinek! 

A magát vitaképesnek tituláló Dobrev Klára kitiltott a Facebook oldaláról, miután ma azzal szembesítettem, hogy korábban EU-s minimálbérrel ámította a…
A parlamentben béremelést követelnek, de a miniszterelnök-jelöltjük nem támogatja a minimálbért sem.
Hogy is van ez?
Az idei év utolsó plenáris ülésszaka a Szovjetunió felbomlásának 3️⃣0️⃣. évfordulója és ennek jelentősége Oroszország
és Európa jövőjére nézve című vitával kezdődött.…