👉 A magyar elnökséget három szóval lehet jellemezni: karakteres, aktív és stratégiai.
Olyan eredményeket könyvelhetünk el, mint a Budapesti Nyilatkozat elfogadása, a Nyugat-Balkán integrációjának…
Minisztériumi kollégákkal Újpesten
Minisztériumi kollégákkal Újpesten
👉 A magyar elnökséget három szóval lehet jellemezni: karakteres, aktív és stratégiai.
Olyan eredményeket könyvelhetünk el, mint a Budapesti Nyilatkozat elfogadása, a Nyugat-Balkán integrációjának…
Ankara, Elnöki Palota. Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök ma vendégül látta a magyar elnöki delegációt: Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnököt, Orbán Viktor miniszterelnököt, Dr. Hankó…
Parlamenti körzetem, Baranya02 ️ 2024-es elismerő okleveleinek átadása.
Ebben az évben is két, a közösség szolgálatában példát mutató embernek adtuk át az oklevelet, plakettet.
Hajrá, Baranya! 👍🙏
Liberális rémálom: a békepárti Donald Trump lett az év embere a Time magazinnál, amit a New York-i tőzsde nyitóharangjával ünnepelt!
Csuhaj Ildikónak, az ATV főmunkatársának mondtam adás előtt, hogy irigykedem rá egy kicsit, mert a helyszínen még szórakoztatóbb lehetett a Kormányinfó… Mindenesetre köszönöm az izgalmas beszélgetést,…
️ 116 év után újjászületett a Közösségi Ház Máriakálnokon
Ma egy igazán különleges pillanatot élhettünk át – újra nyitotta kapuit az ikonikus közösségi ház Máriakálnokon, amely generációk emlékeit…
Vb ezüstérmes a 4x200-as női gyorsváltónk!
Szép volt, lányok!