Ma az Országgyűlés Külügyi Bizottságban adtam tájékoztatást a Tanács magyar elnökségéről.

Az elnökségünk karakteres, aktív és stratégiai volt. Sikere megkérdőjelezhetetlen: konkrét döntések születtek a versenyképesség, a Nyugat-Balkán integrációja vagy a schengeni bővítés területén.

Eddig több, mint 1000 munkacsoport, 50 Coreper ülés, 30 formális tanácsülés, 13 informális tanácsülés zajlott a magyar elnökség alatt és Budapesten megrendeztük Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményeit: az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját és az Európai Tanács informális ülését.

A magyar uniós elnökség a változás katalizátora kívánt lenni. A változás reményét pedig Magyarország elnökségünket követően is életben fogja tartani. Az Európai Uniónak pedig változnia kell. A változás azonban nem fog magától bekövetkezni, ezért dolgoznunk kell. Ha lehet, akkor az uniós intézményekkel együttműködve, de ha kell, akkor ellenükben is.

Ma a Tábitha ház és a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány vendége voltam. Köszönöm a vezetőknek, munkatársaknak és a szülőknek, hogy megosztották velem gondolataikat, tapasztalataikat a halmozott…

A szomszédunkban harcoló feleknek tűzszünetet javasoltunk, mert elkötelezettek vagyunk a béke mellett, és ezt az álláspontunkat nem adjuk fel!

Arról, hogy mit teszünk az orosz-ukrán háború békés…

A város, amely közösséget épít

Göd városa a 65. életévüket betöltött szépkorúak felé gálakoncerttel fejezte ki megbecsülését. Ez az est az ünnepek közeledtével különösen fontos, mivel ilyenkor azok a…

Csalódás, hogy az elmúlt öt évhez képest már nincs külön uniós biztos a fogyatékosságügyért. Az új biztosi kollégiumban a kompetenciák sokkal inkább megosztottak, mint korábban, ami nehezíti a…

Ez megy nektek libsik! Összevágni úgy videót, hogy olyan hangzik el benne amit ki sem mondtak. Ez nem a fagyi visszanyal, mert mi csak olyat vágunk ki amit ki is mondtok. A családról pedig koccanás…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média