Hálás vagyok a Jóistennek, hogy megérhettem, hogy vasárnap a helyszínen szurkolhattam az Európa Bajnokságon a magyar válogatottnak. Eszembe jutnak azok a régi idők Erdélyben, még a rendszerváltás előtt, amikor álmodoztunk arról, hogy egyszer mi is ott lehetünk a helyszínen, miközben hegyek, dombok tetején kínlódtunk, hogy valahogy „befogjuk” a magyar adókat és nézhessük a meccseket. Marosvásárhelyen, Székelyföldön háztartásokban nem volt „fogható” a magyarországi tévé adása, csak speciális antennákkal, kinn a természetben, egyes magaslati helyeken.

ℹ Emlékszem 1986-ban nagyapám, ügyvéd kollégáival a magyar meccsek idejére elköltöztek a magyar határ mellé, ahol nézhető volt a mérkőzés. Mi édesapámmal Kolozsvár mellett, vagy a mezőségi dombokon hatalmas sátrak alatt, akkumulátorokról működtetett kisméretű tévéken, óriási antennákkal, több száz emberrel együtt szurkoltunk a válogatottnak. Akkor is mindent kockáztattunk, lehetett eső, szél, rendőr, tömegek zarándokoltak a dombokra. Stuttgartban eszembe jutottak azok a régi emlékek, talán a régiek is ott szurkoltak valahol a válogatottnak és szombaton este azt is hallhatták, hogy a skót szurkolókkal együtt elénekeltük a magyar és a székely himnuszt. Vasárnap egy nemzet állt a válogatott mögött és ma várja, hogy továbbjussunk!