️Lehet történelmi párhuzamokat keresni, de a lényeg józan ésszel is világos: a mindenkori miniszterelnöknek tisztelnie kell Magyarország legfőbb közjogi méltóságát. A Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szembeni agresszív, megalázó hangnem elfogadhatatlan és méltatlan. A hatalom nem arra való, hogy alázzon, hanem arra, hogy szolgáljon. Aki az államot vezeti, annak először önmagán kell uralkodnia.

Az ötvenes évek közepén az új kormánytöbbség által előszeretettel hivatkozott Antall József miniszterelnök az Eötvös József Gimnáziumban tanított történelmet. Egyénisége, megjelenése és mondanivalója egyaránt szemben állt a kommunista diktatúrával.

Az 1956-os forradalom kitörésekor a forradalmi bizottság élére választották. 1956 után a gimnáziumból eltávolították. A valóság meghamisításában odáig mentek, hogy az osztálytablón sem engedték, hogy rajta legyen.

Az új hatalomnak úgy tűnik tetszik ez a gyakorlat.

A rendszerváltoztatás óta példátlan, hogy az új kormányfő igényei előtt meghajolva levágják a köztársasági elnököt az általa frissen kinevezett miniszterrel és miniszterelnökkel közös képről.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy miért várja ezt el: hogy később ne kelljen retusálni a képet.(!!!)

Ez lenne a rendszerváltás?

Valóban voltak ilyen rendszerek, de 36 éve azt hittük, hogy ezt végleg magunk mögött hagytuk.

A köztársasági elnök és más közjogi méltóságok megalázása, fenyegetése, lemondásra kényszerítése ellentétes mindazzal, amit az új kormány és miniszterjelölti meghallgatásán tegnap az új igazságügyi miniszter általánosságban és konkrétan a jogállamról mondott. Megegyezik viszont az Antall József által is elszenvedett idők gyakorlatával.

Vajon a Tisza-kormány tagjai hol fogják fogadni a nemzetközi delegációkat? Egy romkocsmában?

Tegnap véget ért a kormányzati megbízatásom.

Este pihentem egyet.

Ma pedig már egy bécsi magánlátogatáson beszélgettem katolikus szervezetekkel és libanoni barátaimmal a közel-keleti béke és a libanoni…

Az eddigi legnagyobb kiterjedésű, egészen Ungvárig érő orosz dróntámadás érte Kárpátalját. Személyi sérülésről nincs információnk.

Imádkozom a kárpátaljaiakért!

Elítélem a támadást, mindent meg kell…

Elnökségi ülés - 2026. május 13.

👉 Megtartottuk a választás utáni első elnökségi ülésünket, ahol értékeltük a kialakult helyzetet és elkezdtünk a jővőre építeni.

Nem állunk meg, a következő…

Megalázzák a vereséget elfogadó és levonuló jobboldaliakat, irodákban felvonulva, személyes tárgyakkal pózolva járatják csúcsra a gúnyt.
Azzal alázzák a köztársasági elnököt, hogy nem szerepelhet a…

Nem vagytok egyedül!

A háttérben folyamatosan dolgozunk a polgári jobboldal megújításáért. TI is tehettek érte! Jöjjetek össze, beszélgessetek, fogalmazzátok meg a javaslataitokat! Bízzatok bennünk,…

Lássunk tisztán olajár ügyben!
Magyar Péter ma gúnyosan megjegyezte, hogy ne kérjék rajta számon a 480 forintos benzinár ígéretét, hiszen most teljesen más a világpiaci helyzet és az olajár. Ezt…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média