👉 Megtartottuk a választás utáni első elnökségi ülésünket, ahol értékeltük a kialakult helyzetet és elkezdtünk a jővőre építeni.
Nem állunk meg, a következő időszakban össze kell zárnunk és meg kell mutatnunk a közösségünk erejét! Hamarosan elindul a 2026-os Fidelitas Vezetőképző és idén nyáron is lesz Szabadegyetem. Magyarországnak soha nem volt nagyobb szüksége patrióta fiatalokra, mint most!
Megalázzák a vereséget elfogadó és levonuló jobboldaliakat, irodákban felvonulva, személyes tárgyakkal pózolva járatják csúcsra a gúnyt. Azzal alázzák a köztársasági elnököt, hogy nem szerepelhet a…
A háttérben folyamatosan dolgozunk a polgári jobboldal megújításáért. TI is tehettek érte! Jöjjetek össze, beszélgessetek, fogalmazzátok meg a javaslataitokat! Bízzatok bennünk,…
Lássunk tisztán olajár ügyben! Magyar Péter ma gúnyosan megjegyezte, hogy ne kérjék rajta számon a 480 forintos benzinár ígéretét, hiszen most teljesen más a világpiaci helyzet és az olajár. Ezt…
Németh Balázs: Mostohagyerek lett a sport! Alig esett szó a sportról a tiszás miniszterek parlamenti meghallgatásán. A sportért is felelős bizottságba nem is volt hajlandó eljönni a sportért is felelős…