Még mindig rasszistáznak, miközben a baloldalba betagozódott Jobbikban még mindig tisztséget viselhetnek szélsőséges kijelentéseket tevő politikusok.

🟠 Tiszteletet és elismerést érdemel az a huszonöt évnyi szorgalmas munka és az annak köszönhető siker.
A Fidesz után a Fidelitas a második legnagyobb és legszervezettebb politikai szervezet.
💪…

Már 19 európai ország követi a magyar rezsi-modellt.

Mi már régóta azt gondoljuk, hogy a rezsicsökkentés a legjobb eszköz arra, hogy az embereket megóvjuk a piaci áringadozásoktól.

Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra!

Januártól 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a szakmunkás minimálbér.

A minimálbér így magasabb lesz, mint a Gyurcsány-féle baloldal…

Kiss György 16 éves, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium honvéd kadét programjának kiváló tanulója. Néhány hónapja súlyosan megbetegedett, de ma már készül a gyógyulása utáni életre. Magyar…

Ma elindul az eddigi legnagyobb hazai napelemes pályázat. 35 ezer család kaphat 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást. A 200 milliárdos pályázat az átlagbér alatt keresőket segíti, és az is…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média