Befagyasztottuk az üzemanyagárakat!
Befagyasztottuk az üzemanyagárakat.
Befagyasztottuk az üzemanyagárakat!
Győrfi Pállal, az oltási program egyik élharcosával: a héten a Hír TV-ben futottunk össze.
Kettőnknek együtt már 6 oltásunk van, mindketten megkaptuk a harmadikat is.
Fontos újdonság, hogy november 22. és 28-a között oltási akcióhét lesz. 101 kórházi oltóponton előzetes bejelentkezés nélkül lehet felvenni a vakcinát (akár az elsőt, akár a másodikat, akár a harmadikat).
A harmadik oltást megkapók száma egyébként nemsokára eléri a 1,5 milliót.
Befagyasztottuk az üzemanyagárakat!
Befagyasztottuk az üzemanyagárakat.
Befagyasztottuk az üzemanyagárakat!
𝒩ℯ𝒽ℯ́𝓏 𝒶 𝓅ℯ́𝓃𝓏𝓉 𝓂ℯℊ𝓀ℯ𝓇ℯ𝓈𝓃𝒾, 𝓂ℯ́ℊ 𝓃ℯ𝒽ℯ𝓏ℯ𝒷𝒷 ℴ𝓀ℴ𝓈𝒶𝓃 𝒷ℯ𝒻ℯ𝓀𝓉ℯ𝓉𝓃𝒾.
A fiatalok vállalkozói kedvének és pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében ma megállapodtunk arról,…
🤝🇹🇷Orbán Viktor miniszterelnököt és kormánydelegációját fogadta ma Ankarában Recep Tayyip Erdoğan török elnök a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács soron következő, ötödik…
Amerikában is az óvodákat, iskolákat és gyerekkönyvtárakat tette csatatérré az LMBT. A szülők itt is, ott is meg akarják védeni gyermekeiket a hátuk mögött becsempészett LMBT átnevelő akcióktól.
Közönségtalálkozó és filmbemutató Mosonmagyaróváron Kálomista Gáborral, a 2006-os őszi cselekményeket feldolgozó film , Balázs Béla-díjas producerével.
A teltházas vetítés előtti pódiumos…
Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van…
Törökország nemcsak stratégiai szövetségesünk, hanem testvéri kötelék fűz minket össze. 

A Török-magyar csúcs első napjának zárásaként sikeres kétoldalú együttműködéseket kötöttünk mind a kultúra ,…
Márki-Zay Péter a baloldal jelöltje, úgy ugrál, ahogy Gyurcsány fütyül neki.
Támogatja az illegális migránsok magyarországi letelepítését.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje eltörölné a…
Na végre
️
️
Baloldal = soha, semmi nem jó
Hosszú órákat kellett várni, sok függetlenobjektív “szerkesztőségi” megbeszélés kellett hozzá, hogy végre valaki odaát megmagyarázza, hogy a benzin és a gázolaj…
️Megbecsüljük az időseket: a következő hetekben minden eddiginél nagyobb összegű nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok!
☝️A megszokott nyugdíjhoz képest - átlagnyugdíj esetén is - körülbelül százezer…