Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van…
Közönségtalálkozó és filmbemutató Mosonmagyaróváron Kálomista Gáborral, a 2006-os őszi cselekményeket feldolgozó film , Balázs Béla-díjas producerével.
A teltházas vetítés előtti pódiumos beszélgetésen szó esett többek között a több mint két éve tartó munka különleges pillanatairól, az itthon még kevésbé ismert műfaj fogadtatásáról, s természetesen a jövőbeli tervekről is. Kálomista Gábor szerint a megdöbbentő fogadtatás egyik oka az, hogy túl szemérmesek vagyunk saját történelmünkkel szemben. Mint mondta: "Ha egy társadalom nem tud közbeszédet nyitni olyan problémáiról, amelyek léteznek, akkor azokat a problémák újra és újra át fogja élni." Politikusként én úgy fogalmaznék: Fontos és szükséges, hogy legyenek olyan tanúságtételek, olyan dokumentumok, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy ne csak nézzék, hanem lássák is az eseményeket, tudjanak bizonyos folyamatok mögé nézni és ne hagyják magukat megtéveszteni. Erre nagyon nagy szükség van! Azért a bátorságért pedig, amivel ez a produkció létrejött, végtelenül hálásak lehetünk! Gratulálok!
#elkurtuk , #kalomistagabor , #nagyistvanagrarminiszter, #mosonmagyarovar
Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van…
Törökország nemcsak stratégiai szövetségesünk, hanem testvéri kötelék fűz minket össze. 

A Török-magyar csúcs első napjának zárásaként sikeres kétoldalú együttműködéseket kötöttünk mind a kultúra ,…
Márki-Zay Péter a baloldal jelöltje, úgy ugrál, ahogy Gyurcsány fütyül neki.
Támogatja az illegális migránsok magyarországi letelepítését.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje eltörölné a…
Na végre
️
️
Baloldal = soha, semmi nem jó
Hosszú órákat kellett várni, sok függetlenobjektív “szerkesztőségi” megbeszélés kellett hozzá, hogy végre valaki odaát megmagyarázza, hogy a benzin és a gázolaj…
️Megbecsüljük az időseket: a következő hetekben minden eddiginél nagyobb összegű nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok!
☝️A megszokott nyugdíjhoz képest - átlagnyugdíj esetén is - körülbelül százezer…
Meg kell védeni a demokratikus kultúrát és a politikai pluralizmust! - Trócsányi László felszólalása
sajtóközlemény
A V4-ek között hazánkban nő legjobban a minimálbér
Egy éve az Európai Bizottság irányelv-tervezetet dolgozott ki az EU-ban biztosítandó minimálbérekről, melyben javaslatot tesznek arra,…
Az Óvári Alma Mater összeköt . Egy életre szól . Mindegy kit hova sodor az élet . Szalka Éva dékán és Troján Szabolcs látogatott meg s váltottunk pár szót a Digitális Agrárstratégiáról
Hogyan látom a magyar médiapiac helyzetét?
Miért tartja vissza Brüsszel a Magyarországnak jogosan járó pénzeket?
Mit is jelent valójában az illiberális demokrácia?
Miért született meg a…