A „padláskisöprők” az 1950-es évek elején, a Rákosi-korszakban (1949–1953) a kötelező mezőgazdasági beszolgáltatás erőszakos behajtóit, az állami szervek által kiküldött karhatalmistákat és párttagokat nevezték.

Ma a Tisza nevezetű párt színeiben kiugró rendőr és katona is arról ábrándozik, hogy vagyonvisszaszerző lesz. Ismétlődik a múlt. Ezek reinkarnálódtak.

Egyébként segítünk, a vagyonvisszaszerző a Fidesz kormány, visszaszerezre a MOL részvényeket, az energia tárolókat, a az energia szektort, a repülőteret. Az aranytartalék 35-szörös, a devizatartalék rekord, az állami vagyon háromszoros.

Ezek a reinkarnálódott tiszás karhatalmisták nem vissza, hanem el vennének és menne minden a külfödi gazdáikhoz.

„Adj hát szolgádnak értelmes szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól.” – 1Királyok 3:9

Szikrafül százados története

Volt egyszer egy apró, puha kis nyuszi, aki nem is sejtette, hogy egy napon igazi hőssé válik.

A tűzoltóság előtt álló régi kocsifecskendő sok gyerek számára vált…

️ Az USA újra kiáll Viktor mellett. J.D. Vance alelnök érkezik.
👉 Orbán Viktort a nagyhatalmak vezetői is tisztelik és elismerik.
👉 Viktor világpolitikai tényezővé lett, az ő személye miatt pedig…

Újabb üzenet a nemzeti radikálisoknak:

ifj. Hegedűs Lóránt: A Mi Hazánk szavazói az egyéni választókörzetekben inkább szavazzanak a Fideszre!

#ifjhegeduslorant

Pilinszky János: Ismerem

Ismerem Jézus éjszakáit,
és a bal lator istentelen magányát.
A jótett szelíd mezejét, s a merénylő
elhagyatott, üszkös kezét a tett után.

És ismerem a bárány vesztét,
úgy is, mint…

Kivételes patrióta államférfi, nagyszerű emberből gyúrva. 24 éve tudom ezt róla, amióta a közéletben jóban-rosszban mellette állok. Ha valakinek kétségei volnának vele kapcsolatban, szánjon másfél…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média