Ugyan mitől lenne „független” bármi, amit egy idegen ország balos kormánya pénzel?
Egy idegen országtól?
Egy idegen ország balos kormányától?
Nem értem,…
„Így vagdalják Európát a levesbe:
1. Leválasztották Európáról az olcsóbb energiaforrásokat, ezzel évtizedek óta nem látott inflációt és versenyképességi hanyatlást okoztak.
2. Ráutalták az EU-t a cseppfolyós gázra, amely jóval drágább, így állandósították is a magasabb árakat.
3. Biden bukása után az amerikai adminisztrációval is mélypontra vitték a kapcsolatokat.
4. A béketárgyalások elindulása után is folyamatosan fújják a háborús trombitát, majd durcásan rácsodálkoznak, hogy nem jutott nekik hely a tárgyalóasztalnál.
5. Folyamatos nyomásgyakorlással elérték, hogy az európai országok 53 ezer milliárdnak megfelelő összeggel támogassák a háborút. A kiürülő kasszát más támogatási programok leépítésével akarják visszatölteni (pl. agrártámogatások).
6. Most újabb 8 ezer milliárdos kötelezettségvállalással finanszíroznák a fegyverszállításokat.
7. A mindezzel kritikus országokat folyamatosan szégyenítik, putyinpincsizik és zsarolják. A háborúval már nyíltan torkig levő választókat pedig magasról figyelmen kívül hagyják.
Nagyjából így néz ki a brüsszeli elit háborúval kapcsolatos stratégiája. Nem tűnik valami nyerőnek, drágának viszont drága. A számlát az európai adófizetők állják.
Dögönyözzenek és támadjanak minket bárhogy, nem fogjuk szó nélkül hagyni, hogy ez a vesszőfutás folytatódjon!"
Forrás: Dömötör Csaba
Ugyan mitől lenne „független” bármi, amit egy idegen ország balos kormánya pénzel?
Egy idegen országtól?
Egy idegen ország balos kormányától?
Nem értem,…
fura úgy elsétálni egykori lakása előtt, hogy az épületen emléktábla hirdeti, itt élt. még furább, hogy táblán őrzik annak hírét, akit hús és vér valójában ismertél és komoly, meghatározó erővel bírt…
A békéért nincs kedvetek menetelni? Ja azt Soros nem fizeti!
Ezek birkáznak bennünket? 

Na ugye!
Együtt a legvastagabb falakon is átmegyünk!
Köszönöm szépen és sok szeretettel köszöntöm új követőim! 

Az Ukránok nem akarnak békét!
Erről beszélt Trump!
Elnézve a Facebookot rájöttem, hogy ha különleges akarsz lenni elég, ha ember maradsz.....
Horn Gábor ahelyett, hogy kamu mérésekkel ámítja Poloska tanúit, inkább mérje fel hány ukrán szeretne békét! Meglepődne....
Ezért is akadt ki Trump, mert mindenkinek hatalmas kárt okoz ez a háború!
Akhilleusz Homérosz szerint:
„Aranyfürtű hajának egy fürtjét fogta kezével,
melyet a szép Szperkheiosznak növesztett a folyamnak,
bánva tekintett a messzeségbe, s így szólt keseregve.”
(Iliász, 23. ének,…