fura úgy elsétálni egykori lakása előtt, hogy az épületen emléktábla hirdeti, itt élt. még furább, hogy táblán őrzik annak hírét, akit hús és vér valójában ismertél és komoly, meghatározó erővel bírt rád. vagy meglátni közvetlenül mellette a törzshelyét, és tudni, egykor pontosan ott ült, és beszélgetett, és anekdotázott, és nevetett. (és most az a hely, úgy tűnt, nyitva sincs. remélhetőleg ez nem állandó dolog. amúgy Oroszlán mennyire nem kedvelte a _dolog_ szó használatát. valóban elég slendrián nyelvi megoldás.)

felnézni a nem sokkal távolabb álló bérházra és tudni, ott főzött, vendégségeket tartott, éjszakába nyúlóan társalgott, művészeket, barátokat, igazi nagyságokat jól tartott. vagy akár csak ráérősen, figyelni, rácsodálkozva, ahogy egy pohár bor mellett mesél életről, színházról, filmről, történelemről, családról.
hát igen. furcsa azt tudni, hogy nincs és soha többé evilágban nem is lesz egy olyan ember, aki komolyan meghatározta szemléletmódomat és elképzeléseimet a világ folyamatairól és az élet szeretetéről.

velem maradnak ezek az axiómák, ahogy ő is. sok olyan ember kéne ma is, mint aki ő volt és valahol talán ma is van.