Új szóvivővel erősít a Fidesz-frakció. 💪

Ibolya Csenge Gabriella korábbi televíziós újságíró, műsorvezető, politikai kommunikációs szakember segíti ezentúl a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportját. A hagyományos sajtó mellett a közösségi médiában is tolmácsolja majd a Fidesz-frakció üzeneteit, reakcióit. Anyanyelvi szinten beszél angolul, így a nemzetközi sajtóban is találkozhatnak vele a jövőben.

Jó munkát, Csenge!

Amikor azt halljuk, hogy nincsenek szentéletű, mélyen hívő és szó szerint példaadó papok, akkor jusson eszünkbe Kozma Imre atya, az önzetlen szeretet példaképe.

És a csendben, hűségesen szolgáló…

FÜSSY ANGÉLA ÚJSÁGÍRÓ osztotta meg az oldalán!
👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇👇
Egy érseki interjú margójára

Nagyon vártam Bábel érsek megszólalását a hosszú hallgatás után. Mivel az utóbbi hetekben az ügyekbe…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média