Ha győzünk: MI – ha veszítünk: ŐK

Az elmúlt 1,5 év hurráhangulata, a magyar válogatott teljesítménye a wolverhamptoni 0-4-gyel, a németekkel szembeni oda-vissza helytállással nemcsak a csapatot helyezte másik polcra, hanem a lelátót is átalakította.

Az extra teljesítmény, extra tömeget vonzott a stadionokba. Így van ez: a siker vonz, a kudarc taszít. Ebben csak egy a bökkenő, hogy sokan elhitték: MI már mindig csak nyerni fogunk.
Mikor pedig nyertünk Rossi volt az Isten, Szoboszlai pedig a fia, Jézus. Most, hogy 2024-ben kikaptunk 4 meccsen Rossi az Sátán, Szoboszlai meg nagyképű és egyébként Liverpoolban is rájönnek majd, hogy túlértékelt.
Most azt hisszük, hogy ŐK már mindig csak veszíteni fognak. Egyik állítás sem igaz. Fogunk nyerni és fogunk veszíteni is. Fogunk majd jól játszva kikapni, fogunk csúnya játékkal nyerni és fordítva.
Lesznek Wolverhamptonok és lesznek Andorrák. Lesznek hibák, de lesz fejlődés és lesz tanulás is, ahogy lesz hullámhegy és hullámvölgy is. Lesz különbség meccs és meccs között, ahogy van különbség jogos szurkolói kritika és sötét, prosztó pocskondiázás között.
Kérdés, hogy lesz-e ezalatt tömeg a stadionban?
Egy biztos, mi - tudja, akire ez vonatkozik- ott voltunk lelátón tegnap, ott voltunk azelőtt is, és ott leszünk legközelebb is.
MINDÖRÖKKÉ MAGYARORSZÁG!

Forrás: TrollFoci

A Ti-sza egy nemzeti színekbe csomagolt Momentum. Most éppen azt próbálja eladni a híveknek, hogy a migrációra igazából a Brüsszel jogszabályok adják a helyes megoldást.

Hogy kik követték el az Északi Áramlat gázvezetékeinek felrobbantását?
Nem kell minden mesét elhinni...

tangós petike mai agymenése:

"Ha hatalomra kerülünk MARAD A HATÁRKERÍTÉS de ENGEDÜNK BRÜSSZELNEK..."

Aha, b..i is meg szűznek is maradni????

Petike tegnap megírta, hogy kigyulladt egy mozdony.…

Köztudott, hogy a magyar kormányfő és Trump között kifejezetten jó a viszony és hogy az elmúlt időszakban rendszeresen idézték egymást a különböző beszédekben és felszólalásokban. Arra azonban kevesen…

13 éves voltam 2001. szeptember 11-én. Mondják, hogy egy esemény történelemre gyakorolt hatását abból is neg lehet megállapítani, hogy mennyi ember tudja, hol volt éppen az események megtörténtekor.
Az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média