Onnan lehet tudni, hogy nagyon rosszul áll a Tisza Párt szénája, hogy újra csatasorba állították az ideggyenge gyűlölödő propagandistájukat, Noárt. Pedig a választások után azt írta megpihen, mert mentálisan elfáradt. Mondjuk szerintünk sose volt mentálisan rendben. De muszáj tolni, mert a Tisza kormány eddig katasztrófa és már a balos kutatóintézetek szerint is zuhan a népszerűségük. Be nem váltott ígéretek sokasága, zavar, káosz, válsághelyzetben kapkodás, másra mutogatás, az emberek problémáinak megoldása helyett tisztogatás és pitiáner bosszú, zavar a Zsolti bácsi sztoriban. Ezért most bármennyire is gondok vannak mentálisan ki kell állni és nyomni, nyomni, hergelni. Csak lassan ez is kevés lesz, mert egyre több ember lát át a Tiszán és közeleg a tél is.

Konzervatív iránytű találta!
Visszakapják a befizetett adót a nagy szennyezők: 32 milliárdot fizet ki Bige László cégének a Tisza-kormány

A nagy nyári melegben szinte észrevétlenül maradt egy jelentős…

“Alkalmatlanság” - így jellemezte Hortay Olivér azt, hogy a Tisza-kormány kirúgott mindenkit az MVM éléről az energiaválság előtt pár nappal.

Tény, hogy az orosz nem élt vissza a domináns olaj- meg gázpozíciójával: Eddig. Mi változik most?

BASZKIKULI!!! EZ A CSODANŐ FOLYTATJA!!! 🩷 Már komolyan attól féltem, hogy a rendszerváltás után végleg le kell mondanom a luxihírekről! Márpedig az én napi hormonháztartásom stabilizálásához…

NEM!!! Nem is borzolom tovább a kedélyeket meg az idegállapotokat! NEM LEHET! ️ Minek is lehetne?! ️ Hát nem sokkal egyszerűbb, ha SZINI mondja meg, kit lehet kinevezni, kit nem lehet kinevezni, és…

Fiala Jánost aztán nem lehet elfogult jobboldalinak nevezni de még ő is élesen kritizálta Magyar Pétert. Jogosan!

Nem mondhatja senki, hogy ne lennék nyitott a párbeszédre: ma Márki-Zay Péterrel beszélgettem egy közös műsorban. A baloldal 2022-es miniszterelnök-jelöltje júniusban még arról írt, hogy csak a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média