Mondogatják a Tisza-szektások, hogy a Fidesz már soha nem fog kormányozni. Az lehet srácok, de a Fidesz már 20 évig volt hatalmon és még számokban mérve is rendkívül sikeres Orbán kormányok vannak mögöttünk, ezt nehéz lehet letagadni. Viszont azt nem tudjuk, a Tisza nem hogy 20-at, de a négyet kitölti-e, mert amit eddig kormányzás néven folytat az kritikán aluli, ígéretek betartása már most ezer sebből vérzik, csak a pitiáner bosszú, a leszámolás, a kárörvendés megy. De ez előbb utóbb kevés lesz srácok. És az örök elégedetlen, aki most a Tiszára szavazott könnyen ellene fordul majd, ha a saját bőrén érzi, hogy átverték. Szóval ideje bizonyítani. Mi elfogadtuk a többség döntését..Ideje bizonyítani, hogy rászolgáltak.

Lehet, hogy az történt, hogy Péter a saját telefonjával készített felvételt a kézfogásról, csak Trump elvette tőle és beledobta Ankara folyójába?

👉👉👉Hatalommegosztás helyett hatalomkoncentrációhoz, a jogállamiság helyreállítása helyett önkényhez vezet az Alaptörvény 17. módosítása. A Sándor-palota csütörtöki közleményében a köztársasági…

Azért van olyan miniszterelnök, akivel kezet fogott az amerikai elnök, Donald Trump. ;)

️Miközben Magyar Péter a Zelenszkijjel kötött megállapodásra hivatkozva támogatja Ukrajna további finanszírozását, uniós tagságát és felfegyverzését, továbbra sincs kézzelfogható eredmény a…

️Rendkívül éles közleményt adott ki Sulyok Tamás köztársasági elnök az Alaptörvény tizenhetedik módosításáról.

Az államfő szerint a tervezet több ponton sérti a jogállamiság, a demokrácia és a…

Szakács István senkit nem fenyegetett, főleg nem Magyar Pétert – hanem Orbán Viktorért állt ki, Tibi atya meg megint rosszul érvel

Tüntetést kilátásba helyezni Orbánért, illetve a volt miniszterelnök…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média