️Rendkívül éles közleményt adott ki Sulyok Tamás köztársasági elnök az Alaptörvény tizenhetedik módosításáról.
Az államfő szerint a tervezet több ponton sérti a jogállamiság, a demokrácia és a hatalommegosztás elvét. Úgy véli, személyre szabott módon távolítanák el hivatalából, ami európai összehasonlításban is példátlan, és veszélyes precedenst teremtene valamennyi független közjogi intézmény számára.
Sulyok Tamás arra figyelmeztet: ha egy köztársasági elnök politikai döntéssel bármikor leváltható, akkor a jövőben más független intézmények vezetői és akár országgyűlési képviselők is hasonló helyzetbe kerülhetnek. Szerinte ez a hatalommegosztás helyett a hatalom koncentrációjához, végső soron önkényhez vezethet.
A köztársasági elnök hangsúlyozza, hogy még egy erős demokratikus felhatalmazás sem jogosít fel alapvető alkotmányos elvek felülírására. Ezért ismét a Velencei Bizottság állásfoglalásának figyelembevételét sürgeti, és arra kéri a közélet szereplőit, hogy a történelmi jelentőségű helyzetben felelősségteljesen álljanak ki a jogállamiság és a demokratikus értékek mellett.
️Ma 18 órakor tüntetés a Sándor-palotánál!
/posztok.hu






PLETYIIIIII!!!!! 




️