A show elkezdődött, és imádom.
Tompos Márton – a továbbiakban Renfield – már korábban kapitulált a Tisza pártnak, de most úgy érezte, hogy a támogatóinak átverése, a saját magából hülyét csinálás, és az évekig épített pártjának felszámolása Magyar Péterék javára még nem elég. Most bejelentkezett egy alapos seggnyalásra is: felajánlotta önzetlen, mindenre kiterjedő szolgálatait a tiszás jelölteknek, vagyis Magyar Péternek. Ráadásul ezért cserébe semmit nem kér, ő megelégszik azzal is, ha belerúgnak, megalázzák, leköpik, hiszen ez azt jelenti, hogy végre észrevették.

Egyébként nem is értem, hogy miért nem figyel rá senki? Hiszen ki ne akarna egy olyan embertől tippeket, trükköket, fortélyokat tanulni, akinek nincsen mérhető szavazóbázisa, aki soha semmilyen politikai sikert nem ért el, egyáltalán nem okos, és a nevét is csak onnan tudjuk, hogy már egy ideje folyamatosan hülyét csinál magából – ahogy például most is.

Renfield Tompikának amúgy vajon miért nem jutott eszébe, hogy a megalázkodás helyett akár simán meg is kérhetné Magyar Pétert, hogy végre hívja már meg a Tiszába? Ennyit már amúgy tényleg simán megérdemel, ha már mindenét odaadta.

Esküszöm sajnálom kicsit. És ez a vígjáték még csak most kezdődött.

Most nem annyira volt formában a miniszterelnök, ez látható a rajzon

Figyelem!
Ez a legújabb fiók ellopási kisérlet!
Ezt az üzenetet egy ismerősöd feltört fiókjából kapod. Ha a linkre kattintasz ad egy kódot a küldőnek, aki elveszi a Te fiókodat. A linken jól látszik,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média