Ez a tiszás demokrácia Petykó?
Hatalmas! Olvassátok el!
Jelentkeztem a Tisza Párt Jövő vezetői nevű pályázatára az akkori pártom tudtával és elnökségi engedélyével, ezt követően el is kezdtek érkezni a hírlevelek, így biztos, hogy a pályázatom beérkezett. Még csak fel sem hívtak és semmilyen visszajelzést nem kaptam - ez pedig a számomra jelzésértékű. Annak a jele, hogy a Tisza Párt nem tisztességes.
2006-ban mentem ki először tüntetni egy olyan rendszer ellen, amelynek a vezetése becsapta a választókat és aztán nem mondott le. 2017-től publikálok a rendszerváltás kapcsán rendszeresen, 2021-től voltam szervezett formában tagja politikai szervezetnek azzal a céllal, hogy a 2026-os választáson elinduljak és mandátumot szerezzek. A visszajelzések alapján erre a feladatra fel is készültem és állítólag kellően elkötelezett demokrata, ellenzéki és aktív szereplő vagyok és maradok is, ugyanis én azt teszem, ami a helyes és nem azt, ami a kényelmes. Sosem voltam parlamenti párt tagja vagy képviselőjelölt eddig és nem vagyok még 40 éves, ellenben van két diplomám, szakmám, két nyelvet beszélek legalább középfokon. A jelentkezésemet kizáró formai ok tehát nem merülhetett fel. Dilemmáztam egy kicsit, hogy visszalépjek-e ennek hatására és arra a döntésre jutottam, hogy nem lépek vissza, mert a Tisza Párt ezek után nem méltó erkölcsi értelemben arra, hogy ezt feléjük megtegyem.
Nem tudok és nem is akarok azonosulni egy olyan gyakorlattal, ahol a meghallgatásom nélkül döntenek a fejem felett vagy bárki feje felett és nem gondolom, hogy ez így korrekt lenne vagy bármilyen köze lenne ahhoz a formális, becsületes és tisztességes országhoz, amiben én célként gondolkodom. Ha ezen a szinten sem megy az átláthatóság, akkor nem tudom, hogy akar valaki rendszert váltani, elszámoltatni és ennél sokkal nagyobb körültekintést és felelősséget igénylő döntéseket meghozni. A füstös szobákban valaki által kitalált és aztán demokratikusnak hazudott bolsevista megoldások ugyanis pontosan ugyanazt a világot vetítik előre, mint amit az elmúlt évtizedek szereposztó díványai és királycsináló telefonjai. A számomra a rendszerváltás itt kezdődik, a szimpla fejcseréhez és a jelenlegi informális viszonyok folytatásához pedig nem akarok asszisztálni.
Azoknak, akiket egyáltalán felhívtak és kiválasztottak, sok sikert kívánok. Mivel eddig sem kívántam beleszólni egy másik szervezet belső folyamataiba, megígérem, hogy a kiválasztási folyamat lezárultáig nem fogok egyik jelölt-jelölt mellett vagy ellen kampányolni, viszont a kiválasztási folyamat végén a választókerületemben győztes jelöltet a többi jelölthöz hasonlóan nyilvános vitára fogom hívni vagy amennyiben mindannyian szeretnék, csinálhatjuk ezt úgy is, hogy a vita a kiválasztási folyamat részét képezze. Őszintén remélem, a Tisza Párt ki is fog állni és a jelöltjük nem lesz olyan gyáva, mint azok, akik ezt a döntést így meghozták. A szavazóknak továbbra is azt mondom, amit 2018 óta mindig: Ne szavazzatok vitára ki nem álló, önálló programmal és mondandóval nem rendelkező jelöltre vagy pártra!
Ezzel együtt felszólítom mindazokat a választókat és mindazokat a szervezeteket, akik hisznek abban, hogy a politika mindenkié és valódi rendszerváltást akarnak tisztességes politikai szereplőkkel, teljes elszámoltatással és háttéralkuktól mentes, becsületes és őszinte vezetéssel, hogy álljanak mögém és legyen a személyemben legalább egy olyan ember a 199-ből az Országgyűlésben, aki a kezdetektől fogva egyenesen és korrekt módon csinálta ezt az egészet. Ahogy én ott voltam mellettetek, most legyetek ott ti is mellettem!
Szücs Gábor
egyéni képviselőjelölt
Pest 2 OEVK
/posztok.hu


A kormány tegnap bejelentett 11 pontos gazdasági csomagjának fókuszában az adócsökkentés és a vállalkozások tehermentesítése áll. 

️
Ennek kapcsán nyilatkozott az M1 Híradójának 
Stratégiai jövőkép a magyar védelmi és űriparban – újabb erős üzenetek a konferenciáról
Szabó Olivér, a Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzetközi Védelmi Ipari Együttműködési Főosztályának vezetője…
🤝🇭🇺 Budapesten zajlik a védelmi ipar egyik kiemelt eseménye!


