️ Lengyelországban WOKE diktatúra van. A Tusk-féle hatalom módszeresen szétveri a jogállamot és a demokráciát, nyílt és durva politikai üldöztetésnek vannak kitéve a hatalmon lévőkhöz képest másképp gondolkodók.
A jelenlegi lengyel jogállamisági válsághelyzettel kapcsolatos brüsszeli reakció pedig jól mutatja az európai uniós vezetők kettős mércéjét. Ha Magyarországon tizedennyi történne, mint ami Lengyelországban az elmúlt bő egy évben megtörtént, akkor Ursula von der Leyen már békefenntartó erők küldésére vonatkozó előterjesztéssel élne.
De most az Európai Unió vezetői mégis hallgatnak, vagy egyenesen lelkesen üdvözlik a jogállam és a demokrácia szétverését, a rendőri erőszak alkalmazását, ezt a szép-új liberális világot, a WOKE diktatúrát.
Számtalan lengyel hazafi megint menekülni kényszerül.
Ránk, patrióta magyarokra minden lengyel demokrata barátunk számíthat, aki politikai üldöztetés miatt menekülni kényszerül a hazájából!
Ennyi.

A magyarság nem ismer határokat - ezt bizonyította a mai különleges ünnepség Komlón.
Kultúránk olyan fundamentum, amely összeköt minden magyart a Kárpát-medencében és azon kívül is, hiszen…

A vásárlók védelme és az üzletláncok közötti verseny biztosításáért a kormány 100 termékre kiterjesztheti az online árfigyelőben levő termékek körét

Ma, a nemzeti imádságunk születésének napján, a Kodály Zoltán Kórusiskola végzős diákjait vezettem körbe az Országházban.

A Kórusiskola tanulói nagyszerű koncertet adtak a Szent István Bazilikában…

A magyar kultúrának nemzetmegtartó ereje van, ezért is tekint a kormány stratégiai ágazatként a kultúrára.

A kormány 2010 óta több mint duplájára, 68 ezerre növelte a bölcsődei férőhelyek számát. Ma már az ország 1️⃣2️⃣0️⃣0️⃣ településen van bölcsődei ellátás.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média