Ma, a nemzeti imádságunk születésének napján, a Kodály Zoltán Kórusiskola végzős diákjait vezettem körbe az Országházban.
A Kórusiskola tanulói nagyszerű koncertet adtak a Szent István Bazilikában…
A vásárlók védelme és az üzletláncok közötti verseny biztosításáért a kormány 100 termékre kiterjesztheti az online árfigyelőben levő termékek körét
Ma, a nemzeti imádságunk születésének napján, a Kodály Zoltán Kórusiskola végzős diákjait vezettem körbe az Országházban.
A Kórusiskola tanulói nagyszerű koncertet adtak a Szent István Bazilikában…
2025-ben a falusi CSOK is segíti a családokat #fidesz #fideszpress #fideszfrakció #nagycsaba
A magyar kultúrának nemzetmegtartó ereje van, ezért is tekint a kormány stratégiai ágazatként a kultúrára. 



️
A kormány 2010 óta több mint duplájára, 68 ezerre növelte a bölcsődei férőhelyek számát. Ma már az ország 1️⃣2️⃣0️⃣0️⃣ településen van bölcsődei ellátás.
Demográfiai kihívásokra a családok támogatása a válasz
- Szekeres Pál -
Donald Tusk öt éven keresztül az Európai Néppárt (EPP) elnöke volt, és az ő elnökségéhez kötődik az a teljes baloldali fordulat, amelynek eredményeképpen ez a párt már nyomokban sem tartalmaz…
Nagyon komoly megbeszélés elé egy nagyon komoly bemelegítő meccs dukál!
️
Hajrá, vincések!
🙏🇭