️ Az Európai Unió Bírósága politikai ítéletet hozott a gyermekvédelmi törvény miatt!
Ráadásul abszurd módon már az ítélet meghozatala előtt maga az Európai Bíróság elnöke nyilatkozott arról, hogy politikai döntést fognak hozni.
Mindez abszolút felidézi azt az időszakot, amikor a jog a politika szolgálólánya volt.
A gyermekvédelmi törvény kapcsán szinte már paródiába illő módon erőszakoskodik velünk az Európai Unió, ráadásul egy olyan kérdésben, amiben az uniós szerződések alapján még véleményt sem szabadna megfogalmazniuk, hiszen tagállami hatáskörről van szó.
Brüsszel szerint jogállami elveket sért, hogy megvédjük a szülők kizárólagos jogát a gyermekek nevelését illetően és nem engedünk be semmiféle szexuális propagandát az iskolákba és óvodákba.
☝️Brüsszel nem akar belenyugodni abba, hogy Magyarország nem enged a nyomásgyakorlásnak, és a gyermekvédelmi törvény elfogadása után a magyar emberek Európában elsőként népszavazáson mondhatják el a véleményüket a gyermekvédelem ügyével kapcsolatban.
️Április 3-án védjük meg a gyermekeinket, és védjük meg Magyarországot!
Ennyi.

Fontos, hogy a sport a gyermekek életének részévé váljon. Ehhez a kormány egyebek mellett tornaszobák, tornatermek és tanuszodák építésével járul hozzá.

Farsangkor pampuska kerül az asztalra!
Tegnap Csomádon jártam, ahol a Bogáncs Alapítvány szervezésében tartották meg a Pampuska Teadélutánt. Finomabbnál finomabb fánkokat sütöttek a helyiek, jó…

A Böszörményi úti református templomban köszönthettük a Károli Gáspár Református Egyetem új rektorát, Trócsányi Lászlót, akinek munkájára együtt kértük Isten áldását. 🙏👨‍

Folytatjuk az aláírásgyűjtést!

Holnap az alábbi helyszíneken várunk Titeket!

🟠 Pomáz /HÉV végállomás / 15:00-17:00
🟠 Szentendre / HÉV végállomás / 14:00-17:00

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média