Jelenleg az éremtábla 13. helyén áll Magyarország. Önök szerint melyik sportágban fogunk még érmet szerezni? Kíváncsian várom a tippjeiket kommentben. 





Fotó: Nemzeti Sport Online
A Cseh Katalin ügy súlyos kérdéseket vet fel
️
Az európai uniós forrásokat érintő csalás gyanúja merül fel, ezért a Cseh Katalin ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vizsgálatát kezdeményezzük.
️ Cseh Katalin európai parlamenti képviselőként évek óta kizárólag egyetlen dologgal foglalkozik: minden energiájával a saját hazája ellen dolgozik.
️ Cseh Katalin unos-untalan használt módszere, amivel a hazáját támadja, hogy mindennel kapcsolatban, ami csak mozog korrupciót, visszaélést, pénzlenyúlást kiált, ezzel vádaskodik. 
️ Most viszont akasztják a hóhért, Cseh Katalin finoman fogalmazva is lelepleződött.
️ Kiderült ugyanis, hogy egy Cseh Katalin vezette cég és a Cseh család cégének üzleti köre a hazai fejlesztési forrásokat és az uniós támogatásokat rendszerszintűen megcsapoló céghálózatként működött.

️ Kiderült az is, hogy Cseh Katalin 2013 és 2018 között egy olyan céget vezetett, amelyik a 2024-es magyarországi olimpia megszervezésére hivatkozva nyert EU-s pénzeket, és úgy vezette ebben az időben ezt a céget Cseh Katalin, hogy közben pártjával ezzel párhuzamosan a magyar olimpiát fúrta meg 2017-ben.
️ Kiderült ismét, hogy Cseh Katalint csak a pénz és a hatalom érdekli: ha reggel és délelőtt az olimpiaellenességet diktálta a hatalmi érdek, akkor olimpiaellenes volt, de ha az uniós és hazai pénzek elnyeréséhez délután és este elkötelezett olimpia pártolónak kellett lennie, akkor persze az volt.
️ Kiderült ráadásul, hogy az a technológia, aminek a kifejlesztésére a Cseh család cége uniós pénzt nyert, már korábban is létezett, sőt a Cseh család céghálózatáé volt! 
A Cseh Katalin ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz, az OLAF-hoz fordulunk.
Ennyi.
Jelenleg az éremtábla 13. helyén áll Magyarország. Önök szerint melyik sportágban fogunk még érmet szerezni? Kíváncsian várom a tippjeiket kommentben. 





Fotó: Nemzeti Sport Online
Tegnap elment közülünk egy olimpiai bajnok. Csom István összesen kilenc sakk-olimpián vett részt, 1978-ban arany-, 1970-ben, 1972-ben és 1980-ban pedig ezüstérmet szerzett. Kiváló ember volt, élénk…
Minden gazda nyertese lehet az új agrártámogatási rendszernek. A tárca pályázatainak köszönhetően olyan állattartó telepek jöhetnek létre, amelyekkel stratégiai célokat valósíthatunk meg. A TV2 Tények…
️
Vízosztást szerveztünk Békés belvárosában, hogy a júliusi forróságban az utcán sétálóknak egy kis hűsítő hideg szódavízzel kedveskedjünk.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén bemutattam a megújult vállalkozói információs portált. Ami eddig 3 nap volt, az most 3 kattintás, mondják a vállalkozók. Tehát, ha vonatjegyet szeretne,…
Jó hír Zebegénynek! A kormány 17 millió forint támogatást biztosít Zebegénynek útfelújításra. Gratulálunk! 🤝🇭
Országimázs, hungarikum, operett
Az a célunk, hogy a kiemelkedő nemzeti értékeinket és a magyarság csúcsteljesítményeit még több emberrel megismertessük. Az Operettissimának köszönhetően nemzetközi…
A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács, négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak.

Ulánbátor
Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre.
Ugyanakkor a következő időszakban, eddig soha nem látott mértékű, az egyetemek által…