Tegnap elment közülünk egy olimpiai bajnok. Csom István összesen kilenc sakk-olimpián vett részt, 1978-ban arany-, 1970-ben, 1972-ben és 1980-ban pedig ezüstérmet szerzett. Kiváló ember volt, élénk…

Minden gazda nyertese lehet az új agrártámogatási rendszernek. A tárca pályázatainak köszönhetően olyan állattartó telepek jöhetnek létre, amelyekkel stratégiai célokat valósíthatunk meg. A TV2 Tények…

A Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén bemutattam a megújult vállalkozói információs portált. Ami eddig 3 nap volt, az most 3 kattintás, mondják a vállalkozók. Tehát, ha vonatjegyet szeretne,…

Országimázs, hungarikum, operett
Az a célunk, hogy a kiemelkedő nemzeti értékeinket és a magyarság csúcsteljesítményeit még több emberrel megismertessük. Az Operettissimának köszönhetően nemzetközi…

A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács, négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak.

Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre.

Ugyanakkor a következő időszakban, eddig soha nem látott mértékű, az egyetemek által…

Lewis Hamilton megérkezett.
Kiderült, hogy ő sem olvasta a magyar gyermekvédelmi törvényt, ennek ellenére, mindenhez is értő pilótaként véleményt alkot róla, és igen szavazatokra buzdít a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média