Piros hajnal sütött házunk ablakára,
Ragyogó verőfény omlik udvarára.
Feltámadt Jézus, örömtüzek égnek,
Örömünnepe van a földnek s a népnek!
Ez öröm ünnepén rózsavíz hullással,
Szálljon ezer s ezer áldás…

Jönnek és a segítőik a házon belül vannak!

“A belügyminiszter elsődleges politikai feladata az lenne, hogy a német embereket védje a veszélyektől és bűncselekményektől”
– fogalmazott a rendőrségi…

"...mindenhez pozitívan kell állni, és az is előfordul, hogy önmaguktól meggyógyulnak az emberek a pozitív gondolkodás miatt. Ha fél valaki és foglalkozik a betegségével, az nem fog meggyógyulni."…

Itt egy újabb esély, hogy támogasd Krisztiánt 🙏

Ismét nagyszabású jótékonysági aukció indul

A licitálás révén segíteni tudod Baka Krisztiánt, a tiszaújvárosi tűzoltó 🧑‍kisfiát. A kis harcos…

Ezek a komoly tudományos felütések: ha Pista szerint a drog mentette meg az életét, akkor biztos úgy van.

A valóság meg az, hogy az USA-ban, mióta 2015-16-ban több állam ilyen-olyan formában elkezdte…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média