Jönnek és a segítőik a házon belül vannak!

“A belügyminiszter elsődleges politikai feladata az lenne, hogy a német embereket védje a veszélyektől és bűncselekményektől”
– fogalmazott a rendőrségi szakszervezet vezetője. (Forrás Mandiner)
Lenne, ha nem az emberi jogi vallás korában élnénk.
Ez az univerzális ideológia, amely szerint minden ember teljesen egyforma, sem a kulturális sem más különbségek nem árnyalják a képet, ezért teljesen felcserélhetőek is. Így - legalábbis az ideológiát magáévá tevő gazdasági, pénzügyi kulturális és az ezekből fakadó politikai elit és a globalizáció nyertesének számító nagyvárosi felsőközéposztály szerint - teljesen mindegy, hogy az adott földrajzi térben kik élnek, “kik szolgálják fel nekik a kávét”.
Ez a végtelenül agresszív ideológia erkölcstelen alkuba hajszolja az európaiakat: “Arra kényszeríti őket, hogy lemondjanak mindenről, ami a túlélésüket garantálná: a társadalmuk önazonosságának megőrzéséről, az érdekeik védelméről, hazaszeretetükről, a családi intézmények állandóságáról, a biztonságuk védelméről, a helyes igazságszolgáltatásról.” (Jean-Louis Harouel)

Ez van most, és Rákay Philip szavaival élve mindig csak egy választásra vagyunk attól, hogy ez nálunk is bekövetkezzen!
Emlékezünk még Gyurcsány szavaira a 2015-ös migrációs krízis alatt?: “Szerintem mondjuk meg a nézőknek, hogy ezek az emberek jönni fognak, nagyon jönni fognak. Mi csak azt tudjuk velük csinálni, hogy szépen bánunk velük”

Hát így gondolkodik a magyar baloldal!

Ne hagyjuk!

"...mindenhez pozitívan kell állni, és az is előfordul, hogy önmaguktól meggyógyulnak az emberek a pozitív gondolkodás miatt. Ha fél valaki és foglalkozik a betegségével, az nem fog meggyógyulni."…

Itt egy újabb esély, hogy támogasd Krisztiánt 🙏

Ismét nagyszabású jótékonysági aukció indul

A licitálás révén segíteni tudod Baka Krisztiánt, a tiszaújvárosi tűzoltó 🧑‍kisfiát. A kis harcos…

Ezek a komoly tudományos felütések: ha Pista szerint a drog mentette meg az életét, akkor biztos úgy van.

A valóság meg az, hogy az USA-ban, mióta 2015-16-ban több állam ilyen-olyan formában elkezdte…

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa, Veres Norbert zászlós és Nagy Zoltán törzsőrmester látogatott Hollókőre, hogy körözött személy helyett…

The staff at About Hungary would like to wish you a very Happy Easter.

Stay tuned to About Hungary throughout 2023 for the latest news, views and political exclusives.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média