Csekk Atka súg és árulkodik Brüsszelben, Magyarország Kormánya ellen és még büszke is rá! A nevéhez fűződik több Magyarország ellenes jogszabály:

"Én az EP-ben azért dolgozom, hogy ez az Európa még közelebb kerüljön az emberekhez. Az elmúlt két évben három nagy ívű jogszabálytervemet is elfogadták: az első EU pénzügyi érdekeinek védelme és erősebb képviseletéről, a második az EU-n kívüli autokrata vezetők és oligarcháik elleni fellépésről, a harmadik pedig a koronavírus-járvány utáni intézkedésekről, a régiók megerősítéséről szól."

Pillanatképek a KAKTUSZ forgatásáról!

A legutóbbi adásban Gerő András és G. Fodor Gábor az embargó jelenségét járják körül, mely nem csodafegyver, sokkal inkább egy pótcselekvés.

Tanuljunk meg egy új kifejezést: "Választási autokrácia" :D

"Magyarországon a helyzet csak romlott azóta, hogy az Európai Parlament (EP) 2018 szeptemberében tagjainak kétharmados többségével elfogadta…

Ő Máté, 8 éves és rendőr. Pontosabban az szeretne lenni. Azt tudtuk, hogy nagyon belevaló kisfiú, mivel megmentette az édesanyját, amikor felhívta a 112-t. De azt nem, hogy szíve vágya, hogy egyszer…

A Megafon a győztesek csapata! Csatlakozz hozzánk!

Biztos tudjátok, hogy jobboldaliak százait képeztük már ki arra, hogyan harcoljanak az online térben és hatékonyan hallassák a hangjukat.

Azt…

A háború, a szankciók és az energiaválság miatt a világon mindenhol évtizedes csúcsokat dönt az infláció, a magyar adat az árstopoknak köszönhetően az európai középmezőnyben foglal helyet!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média