Néhány napra Budapest lesz a jobboldali világ fővárosa
Kovács István, stratégiai igazgatónk is előadó lesz a CPAC Hungary-n!
A Nyugat számos nagy gondolkodója, véleményvezére tekint reménykedve…
Ő Máté, 8 éves és rendőr. Pontosabban az szeretne lenni. Azt tudtuk, hogy nagyon belevaló kisfiú, mivel megmentette az édesanyját, amikor felhívta a 112-t. De azt nem, hogy szíve vágya, hogy egyszer rendőrruhát vehessen fel. Meghívtuk magunkhoz, és ugyan méretben nem volt pontos, de találtunk neki egyet. Megszerveztük, hogy a segélyhívásakor vele beszélő operátor és a mentésirányító személyesen is elmondhassák neki, milyen ügyes volt. Egy egész napot nálunk töltött, és elmondta, hogy nagyon örül, mert 5 nap múlva születésnapja lesz. Igaz, anyukája jó előre elárulta nekünk, így készültünk ajándékokkal. Megismerkedett Jackkel, a robbanóanyag-kereső kutyussal, beült egy operátor székébe, és bejutott a rendőrség egyik legfontosabb helyszínére, az irányítási központba is. Találkozott a csapatszolgálatos kollégákkal, kipróbálhatta a testpáncélt, bilincset, sisakot... A legnagyobb örömet viszont a rendőrautó váltotta ki. Nagyon egymásra találtak, nem is ment az elválás, ezért kapott tőlünk egyet, picibe. 

Mi is nehezen engedtük el a kisfiút, de nemsokára, reményeink szerint újra találkozunk vele. Addigra már biztos lesz méretben megfelelő egyenruhája is.
Nagyon szép napot szereztél nekünk Máté! Jó volt látni a vidámságod, az őszinteséged, a határozottságod, a lelkesedésed, a nyitottságod.
Anya és mi is büszkék vagyunk rád!
Boldog születésnapot!
Néhány napra Budapest lesz a jobboldali világ fővárosa
Kovács István, stratégiai igazgatónk is előadó lesz a CPAC Hungary-n!
A Nyugat számos nagy gondolkodója, véleményvezére tekint reménykedve…
Ma lép hivatalba Novák Katalin államfő.
Sok sikert, Elnök Asszony!
A Megafon a győztesek csapata! Csatlakozz hozzánk!
Biztos tudjátok, hogy jobboldaliak százait képeztük már ki arra, hogyan harcoljanak az online térben és hatékonyan hallassák a hangjukat.
Azt…
A háború, a szankciók és az energiaválság miatt a világon mindenhol évtizedes csúcsokat dönt az infláció, a magyar adat az árstopoknak köszönhetően az európai középmezőnyben foglal helyet!
MA MACRON JÖN ORBÁNHOZ
Macron kedden telefonon beszél Orbánnal, hogy megegyezzen az Orosz Föderáció elleni szankciókról – a francia külügyminisztérium.
Franciaország a következő napokban várja az Orosz…
Már csak 9️⃣ nap!
MEGJELENT!
️Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy Molnár Tamás neve mellett nem mehet el egyetlen, a filozófia iránt komolyabban érdeklődő konzervatív gondolkodású olvasó sem. Különösen nem, ha magyar.
Ursula von der Leyen szerint sikeres volt a tárgyalás Orbán Viktorral.
️A java azonban csak utána jött…
KonVerzió egyik legzsenibb mémje evör!
Nem tudjátok, Ursula végül hozta a tartozást? Mert amúgy ideje lenne.