Amikor az ellenzéki pedagógus fizetésemelést kér......
👏A Berliner Zeitung és Cicero folyóirat rendezvényén a 200 fős közönség – akik között a német konzervatív közösség több jeles alakja is ott volt, például Tilo Sarrazin, a német jegybank korábbi igazgatója; Hans-Georg Maassen, a német titkosszolgálat volt vezetője; valamint Sylvia Pantel, volt CDU-s parlamenti képviselő – hangos tapssal fogadta a magyar miniszterelnök szavait, amikor arról beszélt, hogy az európai politika az európai nemzetek politikája, ezért azt a fővárosaikban, nem pedig az Európai Bizottságban kell meghatározni – írja a Die Tagespost című német lap.
A magyar miniszterelnök így kormányfőként elsősorban Magyarország és a magyar emberek oldalán áll, az ő véleményüket képviseli, ezért őrzi a klasszikus családmodellt, és védi a magyar határokat az illegális migrációtól.
A cikk szerint a beszélgetésből kiderül, hogy Orbán Viktor „varázsereje” a szabadságérzetében rejlik, amely Magyarország nemzeti identitásának gyökerét adja. A magyar miniszterelnök célja, hogy gyermekei és unokái is elmondhassák: a szüleik generációja harcolt, és védte a magyar szabadságot.
Amikor az ellenzéki pedagógus fizetésemelést kér......
MI LESZ VELED, EURÓPA? Itt a mai másik hozzászólásom, a schengeni határok szabályozásával kapcsolatosan. Sajnos egy rendkívül káros anyagot fogadott el a Régiók Bizottsága – nélkülünk, ECR-esek nélkül…
Szijjártó Péter: a Gazprom megerősítette a magyarországi szállítások fenntartását és a Török Áramlat hosszú távú működtetését!
Egészen biztos, hogy nálunk semmifajta korlátozásra nem lesz szükség a…
Bohár Dániel - Riporter barátom jött, látott és leleplezett. Nem akármilyen hálózat bontakozik ki a dollárbaloldal mögött. 

Nézzétek meg Dani legújabb dokumentumfilmjét a témában! Link a…
Mi itt nem fogunk megfagyni télen.
Ők ott szülhetnek férfiként.
Kinek mit intézett a Kormánya
A Gazprom megerősítette a magyarországi szállítások…
"Szép napot John bátyám. Hát akkó' 192.882,- lesz a tehénfingadó. Tudja a klima miatt..."
Jacinda Ardern (Párt: Új-zélandi Munkáspárt) miniszterelnök kormányának törvényjavaslata szerint a gazdáknak…
Szijjártó Péter : A Gazprom megerősítette a magyarországi szállítások fenntartását és a Török Áramlat hosszú távú működtetését!
Egészen biztos, hogy nálunk semmifajta korlátozásra nem lesz szükség a…
Soha nem gondoltam volna, hogy egy mosógép logóból lesz a libsik közös kiállásának jelképe.
Na de, hogy még profilképnek is kiteszik. 


