️ 86 éve halt meg József Attila
Emlékszem, milyen tragikus volt, mikor róla tanulva megtudtam, rájöttem, rávezettek – nem annyira túlzottan emlékszem már a mikéntre –, hogy ő mindig késve érkezett meg…
️ 86 éve halt meg József Attila
Emlékszem, milyen tragikus volt, mikor róla tanulva megtudtam, rájöttem, rávezettek – nem annyira túlzottan emlékszem már a mikéntre –, hogy ő mindig késve érkezett meg…
A berlini karácsonyi vásárban nem szólhatnak karácsonyi dalok! Ez döbbenetes! 


a cseh elnök hivatalos látogatás keretében fogadta Alex Sorost. a közelmúltban a trónörökös volt Kijevben és Brüsszelben is, mindkét helyen a legmagasabb szinteken tárgyalt, mint a minap Prágában is.
Néha elbizonytalanodom, hogy van-e értelme újra és újra megkongatni a vészharangot vagy akinek füle volt a hallásra az már úgy is megértette, aki pedig anyagi, ideológiai vagy a valláspótló…
HIT
🙏💜
Advent első vasárnapján a hitet ünnepeljük, ezt jelképezi az első gyertya. A hit fogalma párba állítható Ádámmal és Évával, az első emberpárral, akiknek Isten először ígérte meg a megváltást.
A klímaterrorizmus nem klímavédelem!
Megérkezett az advent, és ezzel együtt a 777 adventi naptára is!
Az adventi idő minden napjára gondolatokkal, karácsonyra hangolódó meglepetéssel készülünk Nektek! 
Lessétek meg, hogy mit rejt az első…
Jótékonysági est a 777 megmaradásáért - hétfőn reggel záródik a regisztráció 
Jelentkezés: https://777blog.hu/tamogatas/