Márki-Zay kikészül:
már a Medián szerint is a Fidesz vezet 5 százalékkal, az emberek kétharmada pedig Orbán maradására számít!
👇👇👇👇👇
Másrészről:
8 év volt a nép számára elvesztegetve, - miért?
"Nincsen sok választás. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt el sem tudtuk korábban képzelni. (...) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani, az elmúlt négy évből olyan jelentős kormányzati intézkedést, amelyre büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végén. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"
#demokratikusmemek
/posztok.hu



Mit tett a Fidesz?
Például ezt! Sokszorosára emelte az orvosok bérét!
Továbbá betiltották a hálapénzt, hogy ne a beteg fizessen a kezelésért, és ne az orvos legyen korrupt, adóelkerülő! A hálapénz adása…

️ Figyelem, ismét próbálkoznak a csalók! 

Már a gyerekjátékokon keresztül is érzékenyíteni próbál az LMBTQ lobbi – Párkányi Eszter, elemzőnk nyilatkozott az
️Magyarország zöld úton jár! Töltsd ki Te is a kormány konzultációját, már csak pár napig elérhető: 

