📌Magyarán, számukra a mi kormányfőnk képviseli jelenleg Európában azt a cselekvőképességet, fantáziát és racionalitást, amelyet egyetlen más, hazánknál nagyságrendekkel robusztusabb nemzetek vezetői kapcsán egész egyszerűen nem látnak. Sem a németeknél, sem a franciáknál, sem pedig Brüsszelnél.

Mindez pedig két megállapítást von maga után:

1.
Egyrészt, a találkozó a brit választópolgároknak a jövőben egyfajta iránytűként szolgálhat majd azzal kapcsolatban, hogy ha Európával kell egyeztetni, akkor Orbánra szükségszerű, és egyben lehet is számítani.
2.
Másrészt, az esemény egy komoly diplomáciai üzenet mindazon kritikusok és ellenzéki politikusok irányába is, akikről idővel kiderült, nemcsak hogy tévesen és merő rosszindulatból terjesztették hazánkról, hogy politikailag elszigetelődött, hanem az is, hogy már nem tényezők többé.

Forrás: Kontra

Marsiczki Péter főtörzsőrmester, a XII. Kerületi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka néha életet ment. Valahogy mindig belebotlik egy-egy tűzesetbe, amelynél életveszélyben van valaki.…

Ilyen lenne egy partizán?

A legtöbb embernek a partizánról a gerillaháborúk módszereit alkalmazó katonák jutnak eszébe, akik az ellenfél térfelén, cudar körülmények között harcolnak a győzelemért.…

JÓÓÓÓÓ REGGELT, BUDAPESTIEK!
Remélem, mindenki megfogadta hiperpasszív emberünk előremutató tanácsát! Ezt üzente tegnap Karácsony a fővárosi dugókban tipródó autósoknak, mintegy megoldásként:
"Szálljon…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média