A BLM mozgalom nem a kirekesztés elleni fellépésről szól, hanem káoszkeltésről.
Nem kérünk a térdeplő Európából!
Marsiczki Péter főtörzsőrmester, a XII. Kerületi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka néha életet ment. Valahogy mindig belebotlik egy-egy tűzesetbe, amelynél életveszélyben van valaki. Ilyenkor nem mérlegel, ha van arra remény, hogy ki tudja menekíteni a tűzben rekedteket, akkor rohan segíteni. Nemrég megkapta a Bátorságért Érdemjelet.
Egyszer a Maros utcából fiatal lányok szaladtak át a kapitányságra, hogy segítsünk, mert kigyulladt a földszinti lakásuk - meséli. Ott még a tüzet is sikerült eloltanom, mire a tűzoltók megérkeztek. A Ráth György utcában ugyancsak egy égő lakásból, a negyedik emeletről kellett lehozni egy idősebb férfit.
A kettő között történt, amikor tavaly október 30-án, egy éjszakás szolgálat során bejelentés érkezett arról, hogy a Kléh István utca egyik házában ég egy földszinti lakás.
Amikor odaértem, egy lakó már várt, és megmutatta melyik lakásról van szó, hozzátette, úgy tudja, hogy odabent maradt egy 60 év körüli férfi. A lakásból ömlött ki a füst, bekiáltottam, hogy van-e bent valaki, és valóban volt is, de csak nyöszörgő hangon tudta jelezni ezt. Az egyik szobában a füst alatt rábukkantam a férfira. A karjánál fogva kihúztam a tűzből és a füstből. Nem volt megégve, inkább a füsttől volt rosszul, ömlött a könnye, nem látott semmit, alig kapott levegőt. Odakint az udvaron aztán leültettük, felöltöztettük, még egy kabátot is szereztem neki.
A BLM mozgalom nem a kirekesztés elleni fellépésről szól, hanem káoszkeltésről.
Nem kérünk a térdeplő Európából!
Itt van a Kárpát-medence legfestőibb falva! A felvidéki településről itt olvashat bővebben: https://www.turistamagazin.hu/hir/ajnacsko-tundervar-a-sziklacsucson
„Szálljon ki a kocsiból és menjen gyalog” – ezt üzente Karácsony Gergely a dugóban vergődő autósoknak.
Nos, az autósok visszaüzentek neki:
Ilyen lenne egy partizán?
A legtöbb embernek a partizánról a gerillaháborúk módszereit alkalmazó katonák jutnak eszébe, akik az ellenfél térfelén, cudar körülmények között harcolnak a győzelemért.…
JÓÓÓÓÓ REGGELT, BUDAPESTIEK!
Remélem, mindenki megfogadta hiperpasszív emberünk előremutató tanácsát! Ezt üzente tegnap Karácsony a fővárosi dugókban tipródó autósoknak, mintegy megoldásként:
"Szálljon…
Hosszú hónapokon keresztül hallgathattuk a balliberális politikusoktól, hogy szörnyűséges a kormány válságkezelése. A valóság azonban ismét mást mutat: a gazdasági növekedés az unió élmezőnyében van,…
Világosan kiderül, miért hazudnak a globalisták!
TÖKÉLETES KOMMENT (4.)
"Ez a méhlegelő egyébként pont úgy hülyeség, ahogyan van... Egyszerűen a méhek nem legelnek, azok a szarvasmarhák, meg a juhok, de utánuk legalább ápolt a fű, olyan, mintha…