📌Ha a V4-országokba az EU-transzfereken keresztül beáramló pénzt összevetjük a tőlünk kivitt profit- és osztalékjövedelemmel, szembeötlő hogy milyen súlyos veszteségeket szenvedünk el. Magyarország esetében a különbség 80 százalék, Szlovákia esetében pedig több mint 90 százalék.
📌Az Európai Ügyészség lényege, hogy a balliberális érdek részben ezzel próbálja megteremteni az egyes országok belpolitikájába való beavatkozás jogát!
📌Tulajdonképpen a még nagyobb profit reményben.

#demokratikusmemek

A hazaárulót onnan ismered fel, hogy üvöltözik távoli kisebbségek jogaiért, miközben ami elvben a sajátja - keresztény és magyar -, azt gúnyolja, megveti, semmibe veszi határon túl és belül.

Előválasztás? Ugyan...

Legfeljebb főpróba, ahol egy nem hivatalos szavazólapon kipróbálhatják a résztvevők, milyen érzés lesz arra az egy baloldali jelöltre leadni a voksukat. Feri meg közben tapsol.

Fölényes jobboldali győzelem Németországban!

A várakozásokkal szemben jóval nagyobb arányban győzött a CDU a Szász-Anhaltban rendezett parlamenti válaaztáson. Máaodik lett a bevándorlásellenes AfD, de…

Tűz ütött ki egy raktártelepen vasárnap délután, Budapest XIV. kerületében, a Pered utcában. Nagy erőkkel, tizennégy járművel harminchét tűzoltó érkezett a helyszínre. Az egységek mintegy fél óra…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média