A narcisztikus politikus nem tud békében kormányozni. A nyugalmas építkezés unalmas, nem lesznek belőle címlapsztorik, nem vált ki őrjöngő rajongást. Neki folyamatos drámára, állandó krízishelyzetekre, felmutatható ellenségekre van szüksége.
Somorjai Viktória írása

Zászlókat lengetve, énekelve és imádkozva érkeztek a zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Idén is több százezer hívő gyűlt össze a Hármashalom-oltárnál megtartott ünnepi szentmisére, ahová…

Hét sérültet még mindig kórházban ápolnak – egyiküket lélegeztetőgépen – a tegnapi tiszaújvárosi MOL-üzemben történt robbanás után. A detonációban életét vesztő 37 éves, kétgyermekes édesapát…

Egy kanadai diák úgy döntött, leteszteli az ókor egyik legmenőbb legendáját: Arkhimédész állítólag tükrökkel gyújtotta fel az ellenséges hajókat. A kísérletben több tükröt irányított egy pontra, és…

Brutális tömegverekedés alakult ki egy debreceni belvárosi presszó előtt, ahol egy csapat fiatal ütötte és rúgta egymást, többször a földön fekvőket is bántalmazva. A május 20-i megdöbbentő esetről…

Hivatalosan is kinevezték Magyar Péter 55 államtitkárát, az erről szóló határozat vasárnap jelent meg a Magyar Közlönyben. A Tisza-kormány több nagy nevet is leigazolt a versenyszférából, amikről már…

Az Egyesült Államok és Irán rendkívüli diplomáciai egyezség küszöbére érkezett, amelynek eredménye a Hormuzi-szoros megnyitása és az iráni olajexport részleges felszabadítása lenne. A tárgyalások…

Aggasztó, hogy a jelenlegi, rendkívül bonyolult világpolitikai helyzetben egy kezdő, felszínes ismeretekkel rendelkező, ám mégis indokolatlanul magabiztos politikus vezeti Magyarországot – értékelte a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye